Takáts Gyula: A somogyi klasszikus

Hinnéd Horátius földje,
oly idilli, méla kép.
Halvány pasztell-ruhában lép eléd.
A dombháton bicskás gazda
szőlőt kötöget,
s a naparany hogy beönti
a bronz földeket,
úgy véled, halk spondeust
ringat feléd a szél.
A völgyben pásztor tilinkóz
és hófehér a nyáj.
Az ökrök smaragd-fűbe lépnek,
s hogy latin színt adjon az egésznek,
Bacchus bordala csendül
a présházak felül.
És szíved szavával
Róma szól, mint ősi himnusz.
A völgyben, tán anakronizmus:
ott, hol a tér hosszú és szabad,
fürdővendégekkel a strandok felé
egy kis vicinális szalad.
De mint Tyrrenis a Balaton
és odébb a domb enyhén,
mint a Quirinál ível.
Alatta a zsombékok között
a csordás tarka ökreivel.
A háton ekével Ceres fia
szánt és jambusával Rómáig ér.
S bár közel egy század óta holt,
de Horáci-cédrus, melletted
a legnagyobb latin
a hétszilvafás Berzsenyi volt.

(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)