A mécsvirág, szellős magas
Bércen lakott:
Honnan belátni a kelő
S nyugvó napot.
Hol együtt van enyh napsugár
S hűs bérci lég:
A szép virág zöld lomb közül
Emelkedék.
Előtte kéklő messzeség
Határai:
És a virágnak kedve jön
Leszállani.
Megnézi a kies mezőt,
Fénylő tavat:
Megösmerni sok szép, rokon
Virágokat.
És a bércről a mécsvirág
Gyorsan leszáll:
Lassan haladva a nyugodt
Tó partinál:
Meglátja benne a napot
S kéklő eget:
S önképe az, mit legtovább
Megnézeget.
Bámulja a rét és lapály
Szépségeit,
S örül, hogy innen, onnan is
Köszöntgetik.
Amint a láp mellett halad
S oldalt tekint:
Feléje egy sápadt virág
Bólingat, int.
S közelről így köszönti őt
Lágy hangokon:
"Isten hozott a sík mezőn,
Kedves rokon!"
"Ah, jó virág! hogy volnék én
Rokon veled?
Piros vagyok, s te halvány,
Mint a beteg!"
"Pedig lásd, testvérek vagyunk,
Egy volt anyánk!
De a sors által kétfelé
Szakasztanánk.
Te, fényben és örömben élsz
A bérceken:
Nehéz fájdalmat hordozok
Én idelenn.
A boldognál piros az arc...
S ha szenvedünk:
Halvány színbe öltözik
Tekintetünk!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése