Boldog ember, mint Uranos lakói,
aki vigan ül, kegyes, ellenedben,
s andalog kellő szavad édes hangján,
s gyönge mosolygást
ajkadon látván szelíden lebegni,
melyre megdöbben kebelemben a szív,
mert jelenléted leborít azonnal,
és oda lészek.
Nyelvem eltompul ajakim között, s gyors
égi tűz ömlik tetemimre végig.
Zúg fülem, s bágyadt szemeim borulnak
éji homályba.
Arcomon végig hideg izzadás foly,
reszketek, fúlok, s halavány virágként
hervadó színnel rogyok a Halálnak
karjai közzé.
(Ford.: Kölcsey Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése