Shakespeare: IX. Szonett

Könnytől félted tán egy özvegy szemét,
Hogy magányban emészt a nőtlen ágy?
Ah! ha sarj nélkül visz sírba a vég,
Mint árvult ara, gyászol a világ:

A világ lesz az özvegyed, s zokog,
Hogy nem hagytad képed magad után,
Bár mások gyermekéből a halott
Férj mindre visszanéz, mint szellemárny.

Nézd, amit a pazar elszór, helyet
Cserél csak, hiszen élvezheti más is;
De ha szépség vesz, végleg elveszett:
Elveszti a tétlen zsugorgatás is.

Nincs szerelem annak szívébe zárva,
Aki ily gyilkos szégyent hoz magára.

(Ford.: Szabó Lőrinc)