Wathay Ferenc (1568-1606 után): Ó én kegyelmes istenem (1604.)

ÉNEKES KÖNYV

melyet én Wathay Ferenc

az Fekete tenger mellett az Fekete Toronyban

Konstantinápolyon kívül való nyomorult rabságomban

szerezvén,

Galátha várasában csináltattam,

és punktrul punktra egy vonyétásig

minden újonnan magamtul szerzett énekekvel

magam tulajdon kezeivel írtam

ANNO

1604

*

Uram, ha könyörülsz rajtam,

Ugy tetszik mert elhagyattam,

Ostorodtúl nyomorúltam,

S csapásidtúl elaléltam.

Azért mert haragod súlya,

Szivem lövöldözi nyílja,

Rabságomnak többűl kínja,

Előbb-előbb megyen cílja.

Tudom, hogy vagy hatalmasság,

De nálad nagy az irgalmasság,

S ha én vagyok mind hamisság,

Hol mondásid, kik igasság?

Hol szent fiad kínvallása,

Bűnösökért bocsátása,

Mi érettünk szent halála,

Profétáid szent mondása?

Az Dávid lám gyilkosságban,

Leledzék paráznaságban,

Manasses bálványozásban,

Lél de nékik atyaságban.

Ime most is nem az vagy-e?

Azki régen, kisebb vagy-e?

Engem vaj mindéltig versz-e?

Kis sárodat elrontod-e?

Immár hová legyek hát én,

Ha te elhagysz, elveszek én,

Minem szent Jób, de vagyok én.

Törő cserép csak vagyok én.

Félek tüled elijedvén.

Haragodtul énrettenvén,

Rabság rajtam hatalmat vén,

Ne hagyj, kérlek, Isten lévén.

Elhagyhatsz-e inkább engöm?

Lám magadért adál engöm!

Elveszthedd-e idvösségöm?

Nem lehet: azt tartja hütöm.

Reád hagyom sőt igyemet,

Bár lásd, uram, törvényemet,

Ha nem látod megtértömet,

Ronts' el mindjárt életömet.

Én hozzád ki ragaszkodtam,

Szent fiadban beoltattam.

Egykicsinnyé megcsiráztam,

Hadd gyümölcsöm már mutassam.

Ne bánja sőt szent fölségöd,

Hogy dicsérjelek én tégöd,

Ha nem látom kegyességöd,

S nem mutatod te jó tettöd.

Te ostorod minem csak ez,

Hogy csak rabságval kesergetsz,

Kéméletlen és igyen versz,

Mikor uram megkegyelmez.

Szánj meg azért, szabadéts meg,

És rabságtúl es csak ments meg,

Más vessződdel bár sujtál meg,

Lölköm, kérlek, hogy csak tarts' meg.

Én uram, kérlek, hát ne hagyj,

Szabadulást es immár adj,

Veszedelemre es ne adj,

Az bánatban velem maradj.

És így tűled távozom,

Ha megölsz is, benned bizom,

Szent nevedet megéis áldom.

Hagyján, testben ha kinlódom.

*

Wathay Ferenc a Sopron megyei Nagyvágon született. Szinte gyermekkorától katonáskodott (16 éves korában kezdi meg szolgálatát, Tihanyban), végvárról végvárra harcolt a török ellen. Többször meg is sebesült. 1596-ban Sárváron, Nádasdy várában, hadnagy lett "ötven lovon", majd Veszprémbe került, ugyancsak hadnagyként. 1601-ben számos győztes várvétel után, Nádasdy Ferenc oldalán részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában. 1602 februárjában másodszorra nősült (első felesége pestisben halt meg, még lakodalma évében), a tizenhét éves Vághy Zsuzsát vette el. Áprilisban a "rút, puszta és felette szűk" Fehérvárra tért vissza, a vár vicekapitánya lesz egy német gróf után, a magyar katonaság főhadnagya. Amikor augusztus végén a török Fehérvárt ismét kezére kerítette, "nehéz sebekben" török fogságba esett. Számos esetben, merészen, szökést kísérelt meg, de mindannyiszor elfogták, nem egyszer kegyetlenül megverték, megkínozták. Végül is 1603 őszén Nándorfehérvárról Konstantinápolyba szállították és október 31-én a Fekete Toronyba zárták. A keserves rabság szorította rá a verselésre, élete történetének megírására és a rajzolgatásra. Szabadulását várva, az ország tragédiáján töprengve s fiatal felesége - "árvája" - után epekedve, 1604-ben kezdte írni Énekeskönyvét, amelybe addigi, nyilván gondolatban megformált költeményeit is belemásolta. 1606 elején a török fölvitte Wathayt Budára, de - minthogy Bécs nem volt hajlandó cserébe adni érte egy rab béget - szabadulásának reménye füstbe ment. Újból visszatuszkolták török földre. Utolsó versét Nándorfehérvárról keltezi, 1606 márciusában. Hogy később mégis megszabadult-e, vagy török fogságban pusztult-e el, nem tudjuk. Azt sem, hogy Énekeskönyve miképpen került haza.

Ezt a becses emléket most a M. Tud. Akadémia kézirattára őrzi. Tartalmazza (...) még a Székesfehérvár veszéséről való - meglehetősen darabos - históriát, egy bibliai tárgyú hosszas versezetet, valamint prózai függelékként egy elég részletes önéletírást. Növelik a kézirat értékét Wathay ügyes, friss, kitűnő megfigyelőre valló, festékkel színezett rajzai, melyekkel részben illusztrálja, részben kiegészíti versei mondanivalóját.

Egyetlen kiadása a verseknek: Wathay Ferenc Énekeskönyve, Székesfehérvár, 1955. Kiadta életrajzi bevezetővel - gépelt sokszorosításban betűhíven, 149 példányban - Nagy Lajos.

*

(Forrás: Jeney: Magyar költők XVII .század; Budapest, 1956.)