Ha az irodalomtörténeti megközelítésből elemezzük Mikszáth írói munkásságát, láthatjuk, hogy a Jókai-hagyomány folytatója, de ő már kiszári a romantikus elemeket, s azt írja le, ami van és ahogy van. Legértékesebb alkotásai a kisepikai írások. Ezek középpontjában egy-egy anekdota áll, melyek füzére alkotja azokat a novellásköteteket, amik Mikszáthot egyszerre oly híressé tették.
Elbeszéléseit a romantikus motívumok, a népköltészeti hatás, a balladás jelleg és az azzal rokon drámaiság jellemzi.
Az 1881-ben megjelenő Tót atyafiak Mikszáth első sikerkönyve.
A Tót atyafiak négy közepes hosszúságú történetet foglal magába. Hősei a civilizációtól elzárt, magányos, hegyi emberek, akiknek sokkal fontosabbak emberi kapcsolataiknál állataik, ami bizonyos szempontból érthető is, hiszen a hegyek között csak az állatok jelentették számukra a megélhetés lehetőségét és a mindennapos kapcsolat révén olyan bensőséges közelségbe kerültek velük, ami meghatározta az emberek tudatvilágát is. Ezt a táj bezártsága, egyhangúsága, zordsága még jobban felerősítette bennük. Az emberi kapcsolatokat itt a másikra való ráutaltság viszonya alapozta meg. A magányosság érzete minden emberi viszonyra rányomta bélyegét.
Mikszáth nem kívülállóként mondja el ezeket a történeteket, hanem mintegy mesemondó, ugyanis így sokkal természetesebben tudja ábrázolni ezt a sejtelmes világot, amelyben fontos szerepet kap az emberen kívül a természet, illetve az ember és a természet kapcsolata. Ezek a történetek nem idilliek, mindenhol ott rejlik az a nyugtalanító tragédia, amelyet ez a természeti és társadalmi közeg felerősít. A hegyi emberek lojálisak uraikkal szemben, nincsen bennük lázongó dac, a békés megelégedést azonban mindig megzavarja valami, amiből aztán a cselekmény kerekedik.
A kötet első novellája Az arany-kisasszony, lassan indul, hogy aztán mind gyorsabb ütemű elbeszéléssé váljon, s végül egyszerűen megszakadjon. A szöveg „görbe ország” legpazarabb városába, Selmecbányára viszi el az olvasót, ahol a gyermek-Mikszáth a tanulmányait folytatta. Innen származnak az élményei is. Furcsa vidék ez: a barátnők a kertjükből kiabálnak át egymásnak, mert ha meg akarják látogatni egymást, a hegyoldalakon át hosszú lenne az út, sokat kellene gyalogolni. Az egykori bányavároska egy völgykatlanban épült, s a házak lépcsőzetesen emelkednek egymás fölé. Ez a szokatlan tér a színhelye annak a történetnek, ahol Csemez Krisztina apja csak azt a legényt fogadja el vőnek, aki a lánya súlyának megfelelő mennyiségű arannyal fizet érte. Mirkovszki Miklós vállalkozik a feladatra. Amerikába utazik, hogy aranyat ásson. Az idő elteltével a lány fonnyadozik a bánattól, az apa meghal, de a fiút senki nem tudja értesíteni, mert nem tudják a címét. Történetük legendává merevedik, mint az elérhetetlen külvilág.
Jellegzetes az időszerkezet az Az a fekete volt című novellában is. Már a cím is a történet végpontjára utal. Mikszáth a jelenben indítja a cselekményt. Az átmenet a múltba fokozatosan történik meg. Az író eltávolítja magától a történet alakjait: Anikáról, a hercegről és Matyiról alig tudunk meg többet, mint a birkákról. Szereplésüknek egyetlen jelentősége van: részt vesznek Olej Tamás belső összeomlásában.
Az író az összes szereplőt Olej szemszögéből értékeli: ő az egyetlen, akit az író belülről láttat, és a cselekménnyel jellemez. Ez a belső megközelítés közvetett, hiszen egyes szám harmadik személyű elbeszélésből értesülünk a számadó juhász gondolatairól. Matyi az együttérző jellem, a herceg a külső hatalom megtestesítője, Anika a tényleges erkölcsi érték, az akol pedig a látszólagos anyagi érték szerepét tölti be. Amíg Olej hűbérura, a herceg távol van, a bacsa a nemlétező hatalmával kérkedik. Amikor szembekerül feljebbvalójával, még azt sem képes megvédeni, amihez joga van: a lányát. Lelkében iszonyatos küzdelem bontakozik ki a mesebeli gazdagság kísértése és a kíméletlen önvád között.
A népi mondák légköre lengi be az egész elbeszélést. Az expozíció naponta, évről évre ismétlődő életrendet mutat be, amelyben az egyetlen változás az asszony halála volt. A továbbiakban egy konkrét eseménysort ismerünk meg a történés időrendjében, s a bacsa által megtudható dolgok felől szemlélve. A középpontban előbb maga a történés áll, aztán az a gond, hogy mi lesz ennek a következménye. Az indokolt veszélyérzet ellenére nem sikerül elkerülni a tragédiát, ami a pásztor erkölcsi világrendjének megsértése miatt következik be.
Mesébe illő a táj és maga az akol is. Itt az úr Olej Tamás, akinek más nem parancsol, csak az Isten, a talári herceg és a tekintetes vármegye. A falusiak szerint érzéketlen, hiszen még felesége temetésén sem sírt. Mások nem értik őt, pedig még most is hallja asszonya hangját a lombok susogásában. A cselekmény éppen jellemének hajlíthatatlanságán feszül. A herceg próbálja behálózni Olej lányát, s ekkor Olej mint apa, ellenáll, megfenyegeti urát. Pedig lányát a bacsa „nem sokkal szerette jobban, mint kedvenc bárányát”. „Kár, hogy nem fiú lett” – tartja. A vacsoránál azt mondja a vendégnek, hogy „a lány nem számít”, a rangját feltáró hercegnek pedig már így szól: „Nem érték a leány, kegyelmes uram, inkább költség”. Innen jut el odáig, hogy „nem adom semmi áron”, s vissza próbálja csinálni a lányszöktetés tervét, majd a kudarc összeomlását okozza: a becsülete többet ér ezer juhnál.
A mesebeli gazdagság lehetősége révén, meginog. Lelki vívódása után felülkerekedik benne a tisztesség, de ugyanakkor nem tud megszabadulni a gondolattól, hogy eladta volna lányát. Bűntudat mardossa. Majd, amikor a lánya helyett az ajándéklevelet találja, lelkileg teljesen összetörik és elpusztítja mindazt, ami számára a legfontosabb volt: felgyújtja az aklot.
A befejezés nyitott, ugyanis csak az akol helyének sorsát tudjuk meg: a fekete folt örök, soha nem zöldül ki. Az akol lakóinak sorsa a tragédia szempontjából befejezett, az epilógus ezért nem tartja szükségesnek, hogy utaljon arra, vajon a herceg mikor unja meg szeretőjét, vajon a bacsa megbolondul-e, meghal-e, vajon mi lesz Matyival, aki gazdáját is, reménybeli szerelmét is elveszítette.
Mesébe illő motívumokat használ novellájában Mikszáth. A kincs-motívum összetett jelentéskörben bontakozik ki. Kincset jelent a rang, az elért pozíció, így a bacsa és a herceg is a Brezina urának tudja magát. Kincs a vagyon: az aranypénz, a nyáj, a birtok. Kincs a fiatalság, a szépség, a kedvesség, a lány „tündér”-volta. A legnagyobb értéknek a becsület bizonyul, amelynek elvesztése pótolhatatlan.
Szerkezeti szempontból közel áll ehhez a novellához a Lapaj, a híres dudás című írás. Mikszáth itt is hosszas bevezetéssel közelít a témához. Itt anekdotákból, megfigyelésekből, népi mondákból áll össze a kép. A második rész itt is gyökeres ellentéte az elsőnek: a nép fiai nem is olyanok, amilyennek látszanak. Lapaj, a híres dudás, magának való, a természettel él, kapcsolata az emberekkel laza. Érzéketlenné válik. De a sors megkísérti, felolvasztja a jégréteget, s ezzel gyorsan változik az addig magának való ember lelkiállapota is. Megtartja a talált gyereket, és azt veszi észre, hogy megszerette a kislányt, jól érzi magát vele, sőt a gyerek is szereti őt. Végül feláldozza a híres dudáját – a semmiért.
A Tót atyafiak hőseinek többsége a magányban, a természetben, természeti tényként éli életét. Sorsedzett emberek, akik maguk köré teljes értékű világot akarnak teremteni.
„Görbe ország”, a hegyekkel körülhatárolt völgy is zárt világ, a polgárosodás által alig érintett, s így őrizhette meg a középkorban kialakult feudális világ formáit, kultúráját.
Mikszáth novelláiban az egyszerű emberek kerülnek a művek középpontjába. Ez a látásmód, amellyel e vidékhez és lakóikhoz közelített az író, ez tette művészetét újszerűvé: hiszen a falu világa és alakjai szereplőkké válnak, főhőssé nőnek. Igaz, néhol az író még eszményíti, idealizálja őket, de Mikszáth fedezi fel első ízben a magyar prózában, hogy ezek az együgyűnek vélt, durvának, faragatlannak látott, gyakran a társadalom perifériájára szuorult emberek is bonyolult és mély lelki életet élnek, hallgatag mogorvaságuk mögött rejtett melegség, emberi jóság lappang. Így alakul ki Mikszáth egyedülállóan romantikus-realista ábrázolásmódja.
Témái romantikusak, de a feldolgozás már realisztikus. A látás- és ábrázolásmódnak mfelel meg a szereplők beszédmódja is. Általánossá teszi a szabad függő beszédet, melynek az a lényege, hogy az író vagy az elbeszélő és a szereplők gondolatai, érzelmei nem különülnek el, hanem egymásba folynak.
A novellák jól mutatják, hogy szerzőjük nem könyvből tanulta az irodalmat, hanem saját életéből, tapasztalataiból és a mesék világából merített. A közvetlen élmények Mikszáth gyermekkorába nyúlnak vissza, és éppen ezáltal képesek arra, hogy író és hősei között természetes módon fejeződjék ki a szemléleti azonosság. Egyszerű történetek ezek, melyekkel az író azt képes érzékeltetni, hogy az a különleges világ, aminek a városi ember szemében a falu mutatkozik, erkölcsi erő, lelki nemesség és tisztaság tekintetében is méltó a figyelemre. Ez az odafigyelés tette Mikszáthot h irtelen elismertté. A belülről látott és a belülről ábrázolt embert szerették meg az olvasók az egyszerű, természetes novellahősökben.
Mikszáth novellásköteteivel valóban új hangot jelent irodalmunkban. Írásaiban szakít a romantikus, csak a cselekményre alapozott történetekkel, elutasítja a mesterségesen keltett izgalmakat, az egyszerű embereket választja hőseiül. Ez a sajátos, eredeti mikszáthi hang és stílus jellemző mindkét novelláskötetére.
Mikszáth novelláiban kora társadalmának visszásságait ostorozza, kutatja, boncolja annak okait, hogy az életünkben valami elromlott. Ábrázol és ítélkezik, s mindezt a népi mesemondó tudatvilágán keresztül. Ezért tudja oly természetesen magáévá tenni a falusi emberek szemléletét, babonás hiedelmeit, a népi mondavilágot, mely őket, emberi értékek tekintetében, uraik fölé emeli.
(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – A realizmus irodalmából, ITEM Könyvkiadó 17-20. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése