Beniczky Péter (1606-1664): Bú és bánat henyélő szívben ver fészket

Valahol elmégyek, s valamit szemlélek,

Minden vigad kedvére,

Szarvasok forrásra, s bágyadt madár ágra

Leszáll nyugodni délre.

De én bús szívemet kis reménységemet

Mikor hozom örömre?

Nem nagyobb a bánat, mint a bús gondolat,

Noha szűnik kevéssé,

Bánat vidámulást, s társaságrúl szóllást

Veszen, s tehet nyertessé.

De a szívben száradt bús gond reám áradt,

És tészen kétségessé.

Igy elmém zavarja, s bú szívem faggatja,

Esetemre figyelmez

Tettető képzéssel, s csalfa mesterséggel

Engem üldöz, s környékez.

Ha késem sokára, s nem indulok útra

Félő, galyibát szerez.

Azért ím készülek, s utána eredek.

Oldalamon függ kardom,

Talám barátomhoz jutok, s pajtársomhoz,

Kihez régen vágyódom.

Ahol vigasztalást s kedves nyúgvó szállást

Találok, nyilván tudom.

Indúlj azért, lovam, látod elszánt útam

Vagyon jelen előttem.

Nem lehet panaszod, megjárt te abrakod,

Hordozd bátran bús szivem,

Nincs semmi mentséged, jó vas patkószeged:

Keresd fel régi kedvem.

A sötét éjszaka, sok zápor harmatja,

Már nem újság előtted.

A csoportos jegek és köves ösvények

Ne ijesszenek téged.

Sűrü tövisbokor kit fogsz nyomni sokszor,

Lesz örömödre néked.

Kőeső, csattogás, mennydörgés s villámlás

Ne gátolja útadat.

Zuzmaráz és hideg, jeges út s fergeteg,

Ne rettentse lábadat.

Köves, erdős hegyen, zsombokos mezőben

Jelül hagyjad nyomodat.

Nagy sáros berekben s homok tér völgyekben,

Ha szintén lesz is útad,

Irtoványos rétre s posványos helyekre

Ha a szükség rá juttat,

Semminek itíljed, s kedvemet ne szegjed,

Lészen hasznos jutalmad.

Ha oda érkezel, kit szivem gondol el,

Lészen kedves szállásod;

Engemet sok bútól, emésztő gondoktól

Megmentesz, és lakásod

Lészen barátomnál, jó hív pajtársomnál,

Uraddal nyúgovásod.

Hideg ősz kezdetin, Dud-Vág berke szélin

Sok búval s gonddal valék.

Olyan szándék ére, elmém is rá tére,

Hogy útamra készülnék.

Ahol vigasztalást s kedves nyúgvó szállást

Fejemnek találhatnék.

*

Felvidéki eredetű, vagyonos földbirtokos családja előkelő főúri családokkal tartott rokonságot. Apja - Beniczky Ferenc váci főkapitány - korán a katonaéletre fogta, fiatalságát a végvárakban töltötte. Katonai érdemeiért királyi birtokadományban is részesült. A katonáskodás évei után visszavonult gazdálkodni a Vág mellé. Élete végéig agglegény maradt, közhivatalt nem vállalt, de az előkelő rokoncsaládoknál, mint főemberszolga, gazdasági ügyeket intézett. Volt Draskovich nádor özvegyének teljhatalmú jószágkormányzója, majd 1654 után az esztergomi érsek udvari kapitánya, udvartartásának vezetője. A dúsgazdag Vízkelethyné halála után hosszú és kínos birtokpörök szakadtak nyakába, e pörök izgalmai közepette, 1664 februárjában nagyszombati házában halt meg.

Végrendeletében maga gondoskodott versei kinyomtatásáról. Öccsét bízta meg, hogy "adjon elegendő költséget" e célra Bartók István esztergomi kanonoknak, aki rövid előszóval még a költő halála évében ki is adta a Magyar Ritmusok-at. Az 1664. évi első kiadást 1806-ig még 16 követte. E költemények ritkán többek lapos bölcselkedéseknél, mégis valamikor nagy olvasottságnak örvendettek. Modern kiadásuk nincsen. Beniczky életének adatait Komáromy András (Történelmi Tár 1885., 1888. és Századok 1887. évf.) foglalja egybe. Kiadásunk a harmadik, 1675. évi lőcsei kiadás szövegét vette alapul.

*

(Forrás: Jeney: Magyar költők XVII. század, Magvető Könyvkiadó Budapest, 1956.)