Wathay Ferenc (1568-1616 után): Nótája: Az vitézek kardjainak (1602?)

ÉNEKES KÖNYV

melyet én Wathay Ferenc

az Fekete tenger mellett az Fekete Toronyban

Konstantinápolyon kivül való nyomorult rabságomban

szerezvén,

Galátha várasában csináltattam,

és punktrul punktra egy vonyétásig

minden újonnan magamtul szerzett énekekvel

magam tulajdon kezeivel írtam

ANNO

1604

*

Elindulván, nekin mondám:

Isten hozzád édös gazdám,

Megbocsáss, én ......

Mert nagy útnak magam adám.

Fogadj Isten az jó tartást,

S egyetemben az jó szállást,

Adja Isten, hamar egymást

Együtt lássuk, s meg vígadást.

Ne bánkódjál azért semmit

És ne szomorkodjál ennyit,

Felejts' el szíved bánatit,

Lám anyád is most véled itt.

Légy azért jó egészségben,

S élj sokáig békességben

Légy itthon jó gondviselésben,

Azmíg leszek megtérésben.

Sőt ezt mondván nem tudtam volt,

Hátam mögött hát ott áll volt.

Az Szerencse ott hallgat volt,

S hahotálván, ezt mondja volt:

Bátya, bizony csak heában

Vagy azt most te biztatásba,

Mert nem lesz az mostanában,

Gazdád, látod, emez házban.

Jer, előbb csak megmutatom,

Felőled mi akaratom,

Sok véred még előbb ontom,

Szíved bánatban juttatom.

Sok lánc s lakat rajtad nyílik,

Kalodázás béven esik,

Éhség, nyomorgás érkezik,

Vereség is megtörténik.

Büdös tömlöc előbb szobád,

Lesz sötét ház te palotád,

S Törökország addig hazád

Lesz míg látod ezt az gazdád,

S nyomorgás itt kezdetet ád.

*

Wathay Ferenc a Sopron megyei Nagyvágon született. Szinte gyermekkorától katonáskodott (16 éves korában kezdi meg szolgálatát, Tihanyban), végvárról végvárra harcolt a török ellen. Többször meg is sebesült. 1596-ban Sárváron, Nádasdy várában, hadnagy lett "ötven lovon", majd Veszprémbe került, ugyancsak hadnagyként. 1601-ben számos győztes várvétel után, Nádasdy Ferenc oldalán részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában. 1602 februárjában másodszorra nősült (első felesége pestisben halt meg, még lakodalma évében), a tizenhét éves Vághy Zsuzsát vette el. Áprilisban a "rút, uszta és felette szűk" Fehérvárra tért vissza, a vár vicekapitánya lesz egy német gróf után, a magyar katonaság főhadnagya. Amikor augusztus végén a török Fehérvárt ismét kezére kerítette, "nehéz sebekben" török fogságba esett. Számos esetben, merészen, szökést kísérelt meg, de mindannyiszor elfogták, nem egyszer kegyetlenül megverték, megkínozták. Végül is 1603 őszén Nándorfehérvárról Konstantinápolyba szállították és október 31-én a Fekete Toronyba zárták. A keserves rabság szorította rá a verselésre, élete történetének megírására és a rajzolgatásra. Szabadulását várva, az ország tragédiáján töprengve s fiatal felesége - "árvája" - után epekedve, 1604-ben kezdte írni Énekeskönyvét, amelybe addigi, nyilván gondolatban megformált költeményeit is belemásolta. 1606 elején a török fölvitte Wathayt Budára, de - minthogy Bécs nem volt hajlandó cserébe adni érte egy rab béget - szabadulásának reménye füstbe ment. Újból visszatuszkolták török földre. Utolsó versét Nándorfehérvárról keltezi, 1606 márciusában. Hogy később mégis megszabadult-e, vagy török fogságban pusztult-e el, nem tudjuk. Azt sem, hogy Énekeskönyve miképpen került haza.

Ezt a becses emléket most a M. Tud. Akadémia kézirattára őrzi. Tartalmazza (...) még a Székesfehérvár veszéséről való - meglehetősen darabos - históriát, egy bibliai tárgyú hosszas versezetet, valamint prózai függelékként egy elég részletes önéletírást. Növelik a kézirat értékét Wathay ügyes, friss, kitűnő megfigyelőre valló, festékkel színezett rajzai, melyekkel részben illusztrálja, részben kiegészíti versei mondanivalóját.

Egyetlen kiadása a verseknek: Wathay Ferenc Énekeskönyve, Székesfehérvár, 1955. Kiadta életrajzi bevezetővel - gépelt sokszorosításban betűhíven, 149 példányban - Nagy Lajos.
*

(Forrás: Jeney: Magyar költők XVII .század; Budapest, 1956.)