1.
Kegyetlen, hová futsz? te árnyéknál könnyebb!
Miért meg nem hallgatsz, aspisnál süketebb!
Ah, ne légy mintegy kű s márvánnál keménnyebb!
Ne légy salamandra és jégnél hidegebb!
2.
Talám félsz, szüvemtől, hogy oly erőssen ég,
Ne olvadjon szüved, mely mint egy hideg jég.
Ne félj, szüvem tüzének mert vagyon oly vég:
Az én lelkem kivül senkiben ez nem ég.
3.
Talán félsz ijamtol, kit hordozok velem?
Cupido ija az, kiben nincs kegyelem.
Nyilamnak nincs hegye, nincs mérges szerelem
Ijamban, de vagyon csak tűled félelem.
4.
O, te nagy forgó szél, állits meg futását,
Az én gilicémnek tarts meg szaladását!
De félek, hogy te is nem éred futását,
Röpülni ereszti ha sebes sugárát.
5.
O, ne fuss előttem, szép Viola virág!
Nem erdei csuda vagyok, ki füvet rág;
Nem vagyok Harpia, kit látni is rutság;
Nem, kit Hercules tett egekben, vad csillag
6.
Noha, mit tagadom? bizony csuda vagyok:
Szerelem csudája és monstrumja vagyok;
Bizony megváltoztam, mint görög hadnagyok:
De ne félj, ártalmas nem is fene vagyok.
7.
Ne fuss, kérlek, előttem! jusson eszedben,
Peneus leánya öltözött törzsökben,
Laurussá változott, ugy akarta isten,
Mert kegyetlenségért isten is kegyetlen.
8.
Apollo istennek sok szép könyörgését,
Nem akarta hallani siralmas versét.
Te penig ennek is neveted esetét,
Neveted Cupidónak erős fegyverét.
9.
Nem csuda, mert kű vagy, mert alabastrumnál,
Keménnyebb téli jégnél és porfirusnál.
Cupidónak nyila ellened nem használ;
Megtompul terajtad, s testedben meg nem áll.
10.
Ha Isten akarná, változnál csudára:
Nem hiszem, változnál gyönge laurus-ágra,
De Késmárk tetején nőtt kemény tölgyfára,
Ottan hadakoznál szeleknek urára.
11.
Az is meglágyulna én könyörgésemre,
Ugy hiszem, megszóllalna ennyi versemre:
Te penig mint vad griff szomjuzol véremre;
Nem is nézsz énrám is, nem hogy beszédemre.
12.
Nem használ tenálad az én könyvhullásom,
Nem használ szép versem s utánnad járásom;
Kegyetlen Sirena, nézheted sirásom,
Nem könyörülsz, nem szánsz, látván kárvallásom.
13.
Mint ama könnyü köd az forgószél előtt,
Eltünsz én előttem és szemeim előtt,
Mint hideg hóharmat nap melege előtt,
Mint für karvoly előtt, mint árnyék nap előtt.
14.
Bár vólna lábad is oly mozdulhatatlan,
Az mint kemény szüved, mely oly irgalmatlan.
Nézd, az merre te futsz, tüske, mely számtalan:
Oltalmazd magadat, ne menjen lábadban.
15.
Jaj, szerelmes Violám, ójad magadat,
Meg ne csipje hangya szép fejér lábadat,
Ne szakassza szederjén arany hajadat,
Állits meg, állits meg, kérlek, futásodat.
16.
De mindenre bátor vagy, csak éntülem félsz,
Erdőkön, pusztákon vadak közt bátran élsz;
Engem rút kigyónak, engem sárkánnak vélsz,
Mert sok könyörgésemre csak meg nem is térsz.
17.
Bár fuss el temagad, csak add meg szüvemet;
Nem tudom, loptad-é, vagy erővel vetted:
Azt tudom bizonnyal, hogy magaddal vitted,
Ha vissza nem adod, hát vigy el engemet.
18.
Add meg zálagomat, mert majdan elveszek,
Vagy hogy, mint szép Biblis, viz-folyása lészek,
Mert szemeim úntalan forrású vizek.
19.
Nyavalyás, mit futok, mint az szomju szarvas
Forráshoz, utánnad? az ki vagy mint egy vas.
Mint szelégyithetlen sebes kesellyő-sas,
Elröpülsz előttem, s elfutsz, mint vad farkas.
20.
De bizony nem ugy van, mert szebb vagy farkasnál,
Nem szelégyebb, fejérebb fekete sasnál;
De nem is márvány vagy, mert ha márvány volnál,
Én előttem oly igen el nem futhatnál.
21.
Sasnak is szüve ég az szerelem miát;
Nézd meg, társa után magasrol mint kiált.
Hordozza farkas is szerelem igáját,
Mert társa kedvéjért szereti barlangját.
22.
De mi vagyon kemény magnesnél keménnyebb?
De mi vagyon ennél ismég szerelmessebb?
Szereti az vasat: te penig keményebb
Magnesnél és vasnál, és jégnél hidegebb.
23.
Bizony mast elhittem: Caucasus volt anyád,
Örmény oroszlány volt szoptató dajkád,
Mert nem gondolsz, érted hogy én szüvem lankad,
Nem gondolsz, testemtől majd lelkem elszakad.
24.
Állj meg, édes vadam, bátor ne sokáig!
Hadd nézzem szemeidet csak fél óráig!
Nem gondolok osztán, ha lelkem elválik
Világ-unta testemből, ki van mast alig.
25.
Bolond, mit törődöm, és az üdőt vesztem?
Hogy reménségemet fövenyen építem,
Könnyü forgószelet heában kergetem,
Igy minden reménség eltünik előttem.
26.
Édességet találnék előbb epében,
Hogynem szelégyülést az te vad szüvedben;
Előbb is árnyékot meleg verőfényben,
Lágyulást gyémántban, s irgalmat tengerben.
27.
Jól tudós vagyok már én állapatomban:
Tudom, hogy szeretlek, tudom, hogy héában.
Tudja jól Tantalus, nem észik almában,
S mégis kapdos utánna s fárad héában.
28.
Mégis utánnad én, mint Echo szó után,
Mint deres hóharmat nap melege után,
Mint tudatlan für csalogató sip után!
Mint egy kemény mágnes az hideg vas után.
29.
Én is kész-akartva hordozom hálómat,
Láncozva kötözve látom fogságomat,
Látom és szeretem én nehéz igámat,
Mégis mint egy magnes szeretem vasamat.
30.
De te kegyetlenb vagy haragos Circénél,
Mérges Morgonánál, hamis Dalilénél,
Ravasz Armidánál és Falsirenénél,
Medusánál, Scillánál és Tisiphonnél.
31.
Elbiztad magadat szép fejér orcádban,
Engemet semminek vélsz kevély vóltodban;
Mert hogy fekete vagyok ábrázatomban,
Azt tudod, vadember csinált Libyában.
32.
Tudod-é, fagyalfának fejér virága
Lehúll az földre, s nem lesz semmi haszonra?
De noha fekete az szagos viola,
Felszedik és tészik süvegkarimába.
33.
Nem jobb-é az föld is, mely inkább feketébb?
Én is noha fekete, de szerelmessebb
Vagyok, állandóbb is, fejérnél keménnyebb;
Noha, nem tagadom, legszerencsétlenebb.
34.
Mert szintén annyit tesz tenéked szolgálnom,
Mint Dunapartot reménséggel szántanom,
Jégre épitenem, és szerecsent mosnom,
Holdra haragudnom, csillagok számlálnom.
35.
Ezt jövendölte, lám, undok üvöltéssel
Egy rút fülesbagoly mindennap jó reggel.
De bizony én bűnöm mást most nem érdemel,
Hogy megúntam hajnalt, utánnad mentem el.
36.
Viola, nem lészesz ezután gyötrelmem,
Mert bolondságomat már jól megesmertem.
Az szép Hajnalcsillag lesz az én szerelmem,
Bálványom, oltárom, és minden-víg kedvem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése