Ady Endre néhány szimbolista versének értelmezése az Új versek című kötetből

I.
a) A kötet megjelenése
b) Ady szerepe
c) A kötet előzményei
II.
a) A kötet felépítése
b) A bevezető vers
c) A magyar Ugaron
d) A Hortobágy poétája
c) Héja-nász az avaron
III. Összegzés

1906. Ez az év nemcsak a modern magyar líra jelentős állomása, hanem Ady Endre életének is meghatározó dátuma. Ekkor jelent meg az Új versek című kötete, ami egyszerre a versvilág középpontjába állította személyiségét. Költészetét már ekkor az én-központúság jellemezte, s ez az egoizmus az alapja annak hogy verseiben a szimbólumok hatására az ellentétek domborítják ki a mondanivalót. Egész költői pályafutását végigkísérték az ellentétek, amelyek személyiségét és költészetét is a magasba emelték.

Élete során a küldetéstudat, a pusztulásra ítélt néphez való kötődés, a művészek érzékenysége és meg nem értettsége vezérelte. Ady olyan gőgös önérzettel tört be az irodalmi életbe, mint akinek joga és kötelessége ítéletet mondani. Önmagát emberként és költőként is többnek tartotta mindenkinél. Képesnek látta magát arra, hogy társadalmi változásokat idézzen elő. Műveiből az emberi lélek ősi rétegei rajzolódnak ki: az irrealitás, a sejtelmesség, az álmok világa, és ezzel ellentétben a prófétai magatartás, a vátesz költő szerepe.

Ady 1904-ben látogatott először Párizsba, s itt egy teljesen új világgal találta szembe magát. Számára Párizs lett a szépség, a kultúra, a szerelem, a költészet városa. Összehasonlíthatatlanul szebb és jobb világba érkezett. Párizs jelentette számára az életet, az új lehetőségeket. Itt megtalált mindent, amit hazájából hiányolt. Hazatérte után egy új verseskötetben, az Új versekben írta le mindazon érzéseit, amelyeket a magyar és a francia föld különbözősége keltett benne. Ez a kötet új korszakot nyitott költészetében, s ezáltal még nagyobb ellenállásba ütközött. ennek alapvető oka az volt, hogy nyelvét, látásmódját, ízlését tekintve ez a kötet teljesen más volt, mint amit az emberek megszoktak.

Az Új versektől kezdve Ady kötetei ciklikus építkezésűek. E kötet ciklusai: Léda asszony zsoltárai; A magyar Ugaron; A daloló Páris; Szűz ormok vándora. Az első három ciklusnak a címe is megadja a fő motívumot, a negyedikben a hiányérzet, a létharc versei kaptak helyet.

A négy ciklus élére egy cím nélküli költemény került, amelyet a Góg és Magóg fia vagyok én... kezdősora alapján szoktak megjelölni, de nevezik az Új versek előhangjának is.

A költő Góg és Magóg fiának vallja magát, új magyar dalt ígér, egy új magyarság képét sejteti, amelyben Kelet és Nyugat egyesül. Ez azonban csak megérzés, mert amikor ezeket a sorokat írja 1905-ben, akkor az ország „Ugar” és „Hortobágy”, ahol a keserű és kétségbeesett költő elnyomott zseni. Pesszimizmusa uralkodik el lelkében, programversében a nemzeti múlt vállalása mellett és ellenére győzedelmesen hangzik fel az új dal: „Mégis győztes, mégis új és magyar”.

A vers alapképlete a szembenállás: a költő és a feudális hagyományokkal terhes Magyarország ellentéte ez. Ennek megfelelően az én-szimbólumok: Góg és Magóg fia, új, énekes Vazul; és a Magyarország-szimbólumok: Kárpátok alatt; VereckeDévény mint az ország keleti és nyugati végpontjai; Pusztaszer fejezik ki a szembenállást. A költő az „új” mellett tesz hitet, ugyanakkor önmaga megjelölésére a régi, pogány magyarság világából választ szimbolikussá növelhető alakot. Góg és Magóg a hagyomány szerint a magyarság őse volt, akinek személye fontos Ady számára, mert lázadó magatartásuk, harcos kiállásuk miatt tiszteli őket, s e nemes eszme követőjének vallja önmagát is, ezért követi őket. Ady tudja, hogy ez a harc, amit ő vív az úri Magyarországgal, egyenlőtlen harc, erre utal a kérdés is: „Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?” Ennek ellenére vállalja a harcot, még ha „durván, gazul” rátipornak is. A vers utolsó sorában ezért is hangzik fel az optimista forradalmi hang: „Mégis győztes, mégis új és magyar.”

A magyar Ugaron a ciklus címadó verse a kötetben. Fontosságát azzal is hangsúlyozza Ady, hogy a ciklus végére helyezi. ezzel összefoglaló jellegét sugallja. A magyar Ugar ugyanúgy az úri Magyarország szimbóluma, mint Pusztaszer a Góg és Magóg...-ban.

A magyar Ugaron nem tájábrázolás, hanem társadalombírálat, nemzetostorozás. A költő belső látásunkat ragadja meg. Cselekvésre izgató ellentétek találhatók a versben. A képek és a jelzők egyrészt a lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt a kétségbeejtően sivár valóságra, az eldurvult, kulturálatlan világ lehangoló érzését fejezik ki. Az ugar ok-okozati költői kép: „Lehajlok a szent humuszig: / E szűzi földön valami rág. / Hej, égig-nyúló giz-gazok, / Hát nincsen itt virág?”

A költő tragédiájáról szól A Hortobágy poétája. Ebben a versében saját sorsát és bukását írja meg – hiába próbálkozik, a Hortobágynak nem lehet poétája. A versben használt ellentétek, az alliteráló kifejezések – például lelkét lelegelték – színezik tragikussá a költemény hangulatát. A költő úgy érzi, hogy senkinek sem fontos a lénye, a művészete. A szépség és a műveltség elvész a durvaságban és a műveletlenségben. Ebben a versben fejeződik ki leginkább a költő meg nem értettsége, az az érzése, hogy rossz időben és rossz helyre született.

Ady igazán Párizsban érezte jól magát. Párizs volt számára a kultúra szimbóluma. Ellentéte volt mindannak, amit Magyarországon „elszenvedett”. Ez a város életstílusával ragadta meg a költőt. Olyannyira, hogy mikor másodjára utazott ki, az már nem tanulmányút volt, hanem egyfajta emigráció: politikai okok miatt önként vállalt száműzetés.

Ady költészetében döntő szerep jutott a szerelem motívumának. Szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az emberek többsége. 1903-ban ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, aki nemcsak szenvedélyes szerelemmel ajándékozta meg, de utat nyitott neki Párizsba is. „Szerelmi regényük” közel tíz évig tartott annak ellenére, hogy nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatuk.

Ady számára Léda volt az egyetlen menekülési pont a szürkeségből. Mindketten sokat vártak ettől a kapcsolattól. Álmodoztak, túlságosan boldogok akartak lenni. Mindkettőjüket elvakította ez a szerelem. Ahogy ez az álom kezdett elmúlni, egymás után érték mind Adyt, mind Lédát a keserű csalódások. Kapcsolatuk diszharmonikussá vált. A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című versben, amely az Új versek első ciklusának, a Léda asszony zsoltárainak záródarabja. A dal egyik újdonsága a szerelmi érzés ambivalenciája, a két ellentétes érzelem, a szeretet és a gyűlölet együttes megnyilvánulása Léda iránt. A vers másik újdonsága az az erotika, amely a Léda-versekkel lesz szerelmi téma Ady költészetében.

A vers szimbolikája és a megfestett álomszerű kép olyan viszont rajzol meg, amelyben élet és halál, szerelmes csók és halálos harapás kontrasztjai a szerelem diszharmóniájáról szólnak. Az erotikus viaskodás a vívódó, zaklatott ember viselkedésének jelképes mozzanata.

Már a cím is különleges, hiszen a költő a madarakat „használja” szimbólumként. A héja, ez a ragadozó madár mindkettejük megtestesülése. Az avar – az elmúlás jelképe – mint ágy jelenik meg, és ez az „ágy” a nász színhelye. Az ő szenvedélyes szerelmük más volt, mint amit írók-költők eddig az irodalomban leírtak. Ady ezt a másságot a madarak fajtájával fejezi ki. Nem két galambról, mint a szerelem szimbolikus madarairól, hanem két „lankadt szárnyú héja-madár”-ról ír. Nem turbékolnak, hanem „csókos ütközeteket” vívnak. A szerelmi idillnek nyoma sincs. Arra is utal, hogy nem a földön járnak, hanem valahol a fellegekben érzik jól magukat. A végén azt is megtudhatjuk, hogy ez a „se vele, se nélküle”-állapot a halállal ér véget. Mint a küzdelemben elesett madár vagy mint a száraz levél, mikor az őszbe ér, lehullanak az avarra. Az avar, ami egykor a termékeny föld, a nászi ágy volt, most a sírt jelképezi. Szenvedélyük örökös küzdelem, amelybe mindketten belepusztulnak. Helyükbe „új rablók”, újabb héjapárok jönnek, s így a természet körforgásával a szereplők is mindig változnak.

Ady költészetének középpontjában mindig a magyarság féltése állt. Magyarságtudatával, a háborútól való féltéssel, a nép jóindulatú „ostorozásával” tudta életérzéseit leginkább kifejezni. Ady költészetére nagy hatással voltak a 19. század második felének nyugat-európai, elsősorban a francia líra törekvései, főként a szimbolizmus. Merésznek ható újszerűsége nagymértékben ennek köszönhető, de ez alapján szimbolista költőnek minősíteni Adyt nem lenne helyes, hiszen korát megelőzve, elsők között fejezte ki a 20. század emberiségének és emberének a 19. századhoz képest lényegesen más léthelyzetét.

(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A realizmus irodalmából, ITEM Könyvkiadó – Szerkesztette Maczák Edit, 60-63. old.)