II.
a) Istenes versek
b) Szerelmi költészete
c) A hazaszeretet versei
III. Összegzés
A 16. század gazdag és eleven irodalmi életének legnagyobb teljesítménye Balassi Bálint költészete.
Zólyom várában született. Kitűnő nevelést kapott. Bornemisza Péter, a század egyik jelentős írója, prédikátora tanította, aki zólyomi udvari pap volt. Majd Nürnbergben folytatta tanulmányait.
Édesapját összeesküvés gyanújával letartóztatták. A család Lengyelországba menekült. 1575-ben apja elküldte a Báthory István erdélyi fejedelem elleni hadjáratba. Balassi Bálint fogságba esett, de kitűnően érezte magát az olaszos műveltségű fejedelmi udvarban. Mikor Báthoryt 1576-ban lengyel királlyá választották, Balassi követte urát külföldre is. A Habsburg-udvar szemében ez egyet jelentett a felségárulással. 1577-ben hazatért. Balassi András nógrádi főispán, a Balassi-árvák gyámja csaknem minden vagyonából kiforgatta a családot.
Balassi szinte valamennyi költői pályaszakaszában írt Istenhez szóló, Istenhez könyörgő verseket. A legszebb költeményeit életének válságos éveiben írta. Az elkeseredett világi ember elsírja élete kínjait, szenvedéseit; Isten bocsánatáért, kegyelméért esedezik; bűneiért megbocsátást vár. Ezeknek a verseknek csak kevés közük van a korabeli protestáns templomi énekek vallásosságához.
Ifjúkori költeményeit a Kiben bűne bocsánatáért könyörgett... című versével zárja le. Ezzel a versével zárja le egy életszakaszát, a fiatalkort. Harminc éves, élete további szakszára készül, és feltör belőle az őszinte bűnbánás. Az első szerkezeti egységben (1-5. vsz.) az önvád állapota nyilatkozik meg. Szánalmas, szégyenkező gyónásban sorolja fel fiatalkorának bűneit. Bűneire nem talál semmi mentséget. A második részben (6-10. vsz.) reménykedik benne, hogy isten mégis megszánja őt. A vers utolsó harmadában érvel a megbocsátás szükségessége mellett. Az utolsó vsz.-ban lelke zaklatottsága és vihara elcsendesedett, és egy jobb életszakasz reményében, bűneitől megtisztulva mehet házassága elébe.
A hányatott sorsú költő a lengyel tengerparton írhatta egyik legnagyobb istenes versét: Adj már csendességet... címmel. A már teljesen elkeseredett költő szól Istenhez, hogy teremtse meg neki a végső lelki békességet. A földi élettől már megnyugvást nem vár, az áhított harmóniát nem találta meg, ezért sóhajt fel az engesztelő halál után. Ez a verse belső ellentétektől feszülő. Csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. Új strófaszerkezet jelentkezik, a Balassi-versszak. Az Istennel folytatott ita mellett önmagával is folytatott belső vita jelentkezik művében.
A Célia-versekben és az utolsó istenes énekekben már elhagyta a nótajelzést. Megteremtette a magyar költészetben az „énekvers” után a „szóverset”.
1578-ban ismerkedett meg Losonczy Annával, akit verseiben Júliának nevez. Ebben a közel hat évig tartó szerelemben formálódott az addig csak verselgető főúr igazi költővé, az első magyar lírikussá. Balassi a magyar szerelmi líra megteremtőjévé vált. Szerelmük állandóan egymást kergető és keresztező indulatok, érzelmek viharában élt. Júlia meghódítására irányuló utolsó kísérletnek a Galatheával való szerelmekrül szép magyar comoedia tekinthető. Ezzel egy teljesen új műfajt honosított meg a magyar irodalomban, a reneszánsz szerelmi komédiát. Balassi a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette. Úgy tartotta, hogy a szerelem nemcsak „sok jónak az oka”, hanem csiszolja, kulturáltabbá, műveltebbé teszi az embereket.
Balassi versein Petrarca hatása érezhető. Verseit költői tudatossággal versciklussá, magyar „Daloskönyvvé” szervezte.
Balassi egyik legnagyobb és legismertebb szerelmes verse: Hogy Júliára talála, így köszöne neki. Az egész vers elragadtatott, ujjongó bókok halmaza. Az 1. versszak boldog felkiáltás. Júlia nélkül értéktelen, értelmetlen a világ. A következő 4 strófa áradó metaforasor. Az 5. versszak összefoglalása az előző négynek: fokozásos halmozás. A záró versszak a lovagi szerelmi lírából jól ismert helyzetet rögzíti. Júlia fölényesen, hidegen mosolyog az előtte hódoló szerelmesen.
A legtöbb udvarló verse inventio poetica, nem életrajzi ihletésű költészet, hanem tudós poézis. Az a feladatuk, hogy Júliát meghódítsák.
A Júlia-ciklus legalább 10 költeménye nem saját eredetű, hanem Angerianus költeményeinek felhasználásával készültek. Balassi azonban nem szóról szóra fordított, hanem saját érzelmeit, gondolatait is belefűzte, így joggal tekinthetők ezek a versek is a saját szerzeményeinek.
1589-ben Lengyelországba bujdosott, és ott Wesselényi Ferencnél vendégeskedett. Ez időben keletkeztek az un. Celia-versek, melyeknek ihletője házigazdájának felesége, Szárkándi Anna volt.
A Celia nevet Angerianustól kölcsönözte. Ezekből a versekből már hiányzik a gyötrelem, a küzdelem, a lángolás. Csupán Celia szépségéről írt, a viszonzott szerelem boldogságáról. Viszont ezek a versek sokkal kimunkáltabbak és a rímalkotás is tökéletesebb. A versek terjedelme is csökkent. A ciklus többsége három Balassi-strófából áll. Ezekben a kései versekben a mesterkéltség határát súroló formai tökély az uralkodó.
Egyik legszebb Celia-vers a „Kiben az kesergő Céliárúl ír”. Hasonlatok sokasága jellemzi a verset.
A Magyarországra visszatérő költőt újabb szerelem fogadja. A Fulviaként emlegetett asszonyt eg Balassi-strófából emlegetett epigramma őrizte meg, melyben összefoglalja és jellemzi eddigi három nagy szerelmét:
„Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”
1584-ben, hogy zilált anyagi ügyeit rendezze, érdekházasságot kötött első unokatestvérével, Dobó Krisztinával, hozományként elfoglalta a sárospataki várat. Vérfertőzés és felségsértés vádját vonta magára. Hiába tért át katolikus hitre, házasságát érvénytelenítették, anyagi gondjai növekedtek, szerelmi botrányai fokozták rossz hírét, és egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán.
Vakmerő házassági reményeket táplált az időközben özveggyé vált Losonczy Anna iránt, de a gazdag asszony hallani sem akart a rossz hírű és vagyontalan emberről.
1579-ben hadnagyságot vállalt Egerben. Négy évig szolgált itt, jelesen vitézkedve a törökkel.
1589-ben Lengyelországba bujdosott, és ott Wesselényi Ferencnél vendégeskedett. A költőnek eddig hiányzott szótárából mind a haza, mind a hazaszeretet. Most, amikor hazátlanná vált, akkor kezdi csak érezni, milyen fontos dologtól is vált meg. Az Ó én édes hazám, te jó Magyarország... című versében visszaemlékezik a múltjára, és búcsúzik mindazoktól, akik szerették és amik a boldogságot nyújtották neki. Ebből a költeményéből hiányzik az optimizmus, a jövő biztató reménye.
Az „Egy katonaének” emléket állít Egernek, a vitézi életforma már eltűnő hőskorának és önmagának is. Ebben a költeményében szerepet kap a hazáért és a kereszténységért vívott harc.
A költő később visszatért Magyarországra. Esztergom ostromakor megsebesült, mindkét combját ólomgolyó járta át.
Balassi Bálint halálával véget ért egy zaklatott, nyughatatlan emberi élet, de tovább hat egy világirodalmi színvonalú munkásság.
(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig, ITEM Könyvkiadó – Szerkesztette Maczák Edit, 55-57. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése