Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

I. Jókai népszerűsége
II.
a) A regény háttere
b) Cselekmény
c) Szereplők és jellemek rendszere
d) Romantika és realizmus
e) Üzenet
III. Összegzés

Jókai Mór (1825-1904) a legnagyobb magyar romantikus prózaíró. Hatalmas életművet hagyott maga után, s az ő művei teremtették meg hazánkban a mai értelemben vett széles olvasóközönséget, melynek máig az egyik legkedveltebb szerzője. Regényei a mai napig nem veszítettek népszerűségükből. ez talán annak a kalandos meseszövésnek, annak a rendkívüli változatosságnak, mozgalmasságnak köszönhető, amely minden Jókai-regény sajátja. Az író hihetetlen képzelőereje, fantáziája minden műben fellelhető. Ott van a cselekmények váratlan, izgalmas fordulataiban, a drámai sűrítésű jelenetekben éppúgy, mint a komikusban vagy valamelyik szereplőről szóló anekdotában. Ez a rendkívüli képzelőerő nagy mesélőkedvvel párosult, így születtek a 19. századi magyar széppróza olyan kiemelkedő alkotásai, mint az Erdély aranykora, a Fehér rózsa, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, Az arany ember, a Fekete gyémántok, a Fekete város, a Sárga rózsa és a Kőszívű ember fiai.

Jókai művészete – mint ahogy az élete is – nagyban kapcsolódott az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz. Részese volt a márciusi ifjak tevékenykedésének, ő volt a 12 pont egyik megfogalmazója és kihirdetője, a forradalom lelkes támogatója. A szabadságharc bukása után sem tagadta meg ’o48 szellemiségét, műveiben sok helyen felfedezhető kapcsolódása a forradalom eszméihez, a szabadságharc eseményeihez.

Pályájának fénykora 1867 és 1875 közötti időszak. Ekkor írja azokat a heroikus regényeket (regényeposzokat), amelyeknek tárgyát a nemzet egy-egy függetlenségi harcából veszi. Jókai ekkor még a Tisza-féle ellenzéki pártban képviselő, szemben áll a kiegyezéssel. Regényeiben ideált akart állítani a jelen és a jövő harcaihoz. A kőszívű ember fiai című regénye „a szabadságharc eposza”. A regényt Jókai jóval a világosi fegyverletétel után, 1869-ben, a császári uralom idején írta, s talán éppen ezért tartom nagy jelentőségének ezt a regényét, hiszen a bécsi udvar hatalmának árnyékában is merte vállalni a forradalom dicsőítését.

A regény egyike Jókai kalandos történelmi regényeinek. Változatos, váratlan fordulatokkal tarkított mű, amelyet átitat a hazaszeretet és a szabadság utáni vágy. Bővelkedik a drámai elemekben (pl. az öreg Baradlay halála), a festői leírásokban (pl. az isaszegi csata) és a komikus jelenetek sem hiányoznak belőle (pl. Tallérossy Zebulon ténykedései).

A regény a szabadságharc eseményeihez kapcsolódik egy család életén keresztül. A színhely kiválasztása már önmagában is szimbolizálja, hogy nemes eszméket sugárzó színhely Nemesdomb, ahol a Baradlay család él. A családfő Magyarország egyik legnagyobb hatalmú, legbefolyásosabb, császárhű arisztokratája. A mű cselekménye halállal kezdődik és végződik. Ami a két esemény között zajlik, az mutatja Jókai írói tehetségének nagyságát.

A családfő, Baradlay Kázmér súlyos beteg: szívének koszorúere az évek folyamán elkövesedett. Így a címben is szereplő „kőszívű ember” kétértelmű: egyrészt a kövesedő szívre utal, másrészt a családfő rideg, kemény, szigorú lelkét takaró szívre, amely egész élete alatt zsarnokságban tartotta feleségét és három fiát. Halálával azonban mindez véget ér. felesége, Mária asszony szent esküvel fogadja meg, hogy a végrendelkező parancsaival szemben az ellenkezőjét fogja cselekedni. Azt teszi, amit tennie kell.

A haladó nemzeti érzéseket valló anya – első lépésként – hazahívja legidősebb fiát, Ödönt a szentpétervári udvarból, ahol követségi titkárként dolgozik. Később kiderül: apja azért küldte ilyen távol hazájától, hogy elszakítsa őt attól a lánytól, aki szegény, hazafias érzelmeket valló pap lánya, és viszont szereti Ödönt. A fiú nem habozik, hanem azonnal hazaindul anyja hívására, egy barátjával, az orosz télkellős közepén. Itt találkozhatunk először azokkal a váratlan, izgalmas kalandokkal, amelyek minden Jókai-műre jellemzőek.

A fordulatokkal telített utazásban is megmutatkozik Jókai nagyszerű fantáziája: a hóvihar, a farkasok támadása, a menekülés a Dnyeperen korcsolyázva. Mindez izgalmassá varázsolja a hazautazás leírását.

Közben bekapcsolódhatunk az itthoni eseményekbe, megismerkedünk Arankával, Ödön szerelmével és a temetés körüli bonyodalmakkal. Belép a történetbe a mű egyik legnegatívabb szereplője is, Rideghváry Bence. Benne testesül meg a törtető, karrierista, hatalomra vágyó ember figurája, aki elárulja hazáját is azért, hogy hatalmát gyarapíthassa. A mű elején annyit tudhatunk róla, hogy a végrendelet szerint feleségül kellene vennie az özvegyet és elfoglalnia a főispáni széket. Ekkor történik az első drámai fordulat: megérkezik Baradlay Ödön. Özvegy Baradlayné és Rideghváry esküvője helyett Ödön és Aranka esküvőjének lehetünk tanúi, majd Ödön a főispáni széket is elfoglalja Rideghváry elől, aki elhagyja a házat, de előbb figyelmezteti az özvegyet: „Az út, amin elindultak, szintén egy magaslatra vezet. Ama magaslatnak a neve: vérpad.”

Ez a fenyegetés nem riasztja vissza az anyát, aki azon fáradozik, hogy másik két fiát is hazavezesse és a haza szolgálatába állítsa őket. Két kisebbik fia Bécsben van: Richárd huszárkapitány, Jenő pedig a kancellárián dolgozik. A két testvér teljesen különbözik egymástól: Richárd kicsit bohém, nem érdekli a politika és a nagyúri estélyek pompája sem. Jenő sokkal visszafogottabb, csendesebb. Ő nagyon vigyáz a viselkedésére, megválogatja a szavait, és próbál beilleszkedni az úri társaságba. Ennek oka is van: szerelmes a fiatal Plankenhorst Alfonsine-be, aki egy bárónő lánya. A két dáma a regény másik két negatív szereplője: az ellenséges érzület képviselői. A pénzvágy, az erkölcstelenség, a köpönyegforgatás minden cselekedetük mozgatórugója. Ők nem menekülnek el a bécsi forradalom kitörésekor, hanem színleg a forradalom ügye mellé állnak. A forradalom bukása után derül ki, hogy képmutatás volt minden cselekedetük.

A Plankenhorst-ház legfiatalabb lakója Liedenwall Edit, aki Richárd szerelme. Ő a gyermeki ártatlanságot, a lelki tisztaságot testesíti meg a két dáma ellentéteként. A hűséges szerelem példája.

A regény meseszövése ellenére realista vonásokat is tükröz. Ez tűnik ki a bécsi forradalom bemutatásából is, amikor a hősi lelkesedés mellett az író bemutatja a romboló, gyújtogató csőcseléket is, amelyet katonaságnak kell szétkergetnie az apácakolostor elől. A brutális tömegnek és „tevékenységének” leírása kijózanítóan realisztikus, éles ellentétben áll a szabadságért harcoló fiatalok hősiességének magasztos bemutatásával.

A regény második nagy szerkezeti egységének középpontjában a szabadságharc eseményeit ábrázolja Jókai, de a történet több szálon fut.

Itt újra feltűnik a történet jelképes alakja: Baradlayné. Előbb Richárdot, majd Jenőt is a magyar szabadság ügye mellé állítja, és rábírja őket, térjenek vissza hazájukba. Az anya iránt érzett szeretet, tisztelet és a hazaszeretet bírja rá Richárdot, hogy minden veszéllyel dacolva elhagyja őrhelyét, meneküljön az üldözők elől, és a havas Kárpátokon át hazatérjen.

Ugyanezért hagyja el Jenő a hivatalát, a szeretett nőt és a karrier lehetőségét is.

A történetben ezután a szabadságharc eseményeit követhetjük nyomon: az isaszegi csatát, majd Budavár ostromát. :A történelmi események hiteles ábrázolásával az író előrevetíti a szabadságharc bukásának árnyékát, amikor a Kárpátokon át Magyarország felé vonuló orosz cári hadsereg félelmetes erejét vonultatja fel, s ezt szembeállítja a maroknyi huszárcsapat elszánt küzdelmével.

A királyerdei ütközetet, az isaszegi határt az író mélabús tájfestéssel mutatja be, melynek révén Jókai festői tehetsége is kidomborodik. Annak a felismerésének is hangot ad, hogy a kisemberek nagyszerű cselekedetein nőhet fel a „nagyság”. Gondoljunk Richárd szolgatisztjére, Pál úrra, aki élete árán menti meg gazdáját.

Jókai a nagy eszmék tettekkel való igazolása mellett gondot fordít a nevelő szándékra is. Példaként állítja a jövő nemzedéke elé a „becsület szó”, a férfias kötelesség, az emberi helytállás és viselkedés jelentését. Szavai nemcsak szívbemarkolóak, de elgondolkodtatóak is.

A budavári harcoknak tevékeny részese a kormánybiztos Ödön is, aki nemcsak szájával harcol az eszmékért, kardjával a szabadságért, szívével az igazságért, de lelke is a helyén van. A harcok közepette megment egy gyermeket, akiről később kiderül, hogy Plankenhorst Alfonsine fia, akit az anya kegyetlenül eldobott magától.

Eközben Jenő a családdal tartózkodik otthon, távol a forradalmi harc hevétől, de lelkében annál nagyobb harc dúl önmagával szemben. Kavarognak benne az érzések és érzelmek, nem leli helyét, nem tudja, mit akar.

A világosi fegyverletétel után a két idősebb fiú a szabadságharcban való részvétel miatt várja a büntetést. Ödön ugyan először szökni próbál, de végül elhatározza, hogy szembenéz a bírósággal. És itt következik a regény újabb fordulata: a bürokrácia tévedése folytán Ödön helyett Jenőnek / az Edmund (Jenő) és az Eugen (Ödön) / címzik az idézést, melyet Jenő átvesz. Tudja, mi vár rá, ha bátyja nevében jelenik meg a bíróság előtt, mégis elmegy, hogy megmentse Ödönt. A bíróság pedig elítéli, és abban a percben végzik ki, amikor „volt kedvese”, Plankenhorst Alfonsine Hajnaunál „közben jár” a két „veszélyes” Baradlay fiú vérpadra állítása érdekében.

Haynau, rémuralmának utolsó perceiben rájön arra, hogy a politika gépezete őt is eszköznek használja, ezért néhány fogolynak megkegyelmez. Köztük van Richárd is, aki visszamegy a Plankenhorst-házba, hogy megköszönje Alfonsine „közbenjárását” és magával vigye Editet. A dámák előbb a meglepődöttségtől, majd a bosszútól lihegve ellenállnak a kérésnek, de Alfonsine fiának emlegetésére elengedik Editet. Később tudják meg egy zsidó boltostól, hogy nagy örökséghez jutottak Edit nagybátyja révén. Ekkor értheti meg az olvasó, hogy a Plkankenhorst hölgyek miért próbáltak mindenáron a fiatalok közé állni. Edit és Richárd boldogok lesznek, s felnevelik a kisfiút.

a kőszívű ember fiai című regény tehát a jó és a rossz párharcát mutatja be. A rosszat a műben a mindenáron való hatalomvágy, a pénzsóvárság, az árulás, a cselszövés jelenti, aminek oly sokan esnek áldozatául. A „rossz” megtestesítői a regényben éles ellentétet képeznek a jó tulajdonságokkal. Ezek még inkább kiemelik a végtelen jóságot: a hűséget, a hazaszeretetet, az önzetlenséget és az önfeláldozást. Rideghváry hazaárulása kiemeli a hazáért harcolók hősiességét, Alfonsine bűnei is éles kontrasztot alkotnak Edit tisztaságával és hűségével. A „rosszak” cselekedeteinek legfőbb mozgatórugói – a hatalomvágy és az önzés – kiemelkedően mutatják be Jenő önfeláldozását, melyet bátyja és családja érdekében tett. És végül a jó győzedelmeskedik: a szabadságharc ugyan megbukott, de szelleme továbbra is él.

Ödön a családjával marad, Richárd is boldog házasságban él. A legfőbb ellenségüknek, Plankenhorst Alfonsine-nak és anyjának pedig meglesz a büntetése: Alfonsine a pénzvágytól hajtva intézetbe záratja anyját, hogy hozzájusson a vagyonhoz. Azonban hamarosan ezt is feléli, elszegényedik. Legfőbb büntetése az lesz, hogy felnőtt fia, ugyanúgy eltaszítja magától, mint ahogyan azt ő tette vele hajdanán. Végül a gyűlölt Baradlayak segítségére szorul: az özvegy Baradlayné által fenntartott kórházba kerül. ennél megsemmisítőbb vereséget nem is szenvedhetett volna.

A jók közül Jenő hal meg, ő azonban olyan erkölcsi talapzatra kerül az író által, amelyet hősies fénnyel övez a testvéri szeret, az önzetlenség és az önfeláldozás példája.

A történet mintegy harminc évet felölelő eseménye a nemesdombi házból indul, s itt ér véget. Itt csitul el a hullámverés. Itt magasodik fel Jenő alakja, s oldódik meg Ödön sorsa, és itt küzd meg az özvegy halott férje szellemével. A három fiú sorsán keresztül a nemes eszmék nagy utat járnak be, s a „jó” megkapja a sorstól kiérdemelt méltóságát, a „rossz” pedig megérdemelt bűnhődését.

(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A romantika irodalmából, ITEM Könyvkiadó – Szerkesztette Maczák Edit, 88-92. old.)