A széles úton zúg a vad menet.
Paraszt nógatja borzas ökreit.
Munkás lóbázza csontos ökleit.
A katona lovon. A pap kereszttel.
A bankár autón senkit sem ereszt el
Maga előtt. Az asszonyok ragyognak.
Gyerek rángatja kezét a nagyoknak.
A tisztviselő könyveket cipel.
A kofa szörnyű kalapot visel.
A szolgabíró bottal vág utat.
A zsebmetsző teli zsebet kutat.
Van lökdösés és lárma és zsivaj.
Meg-megvadul egy fekete bivaly.
Egymást verik a sárba emberek.
Revolver pukkan. Hangosfilm pereg.
Jazz-band rikolt és vad sportőrület.
Színes reklám és lángoló üveg.
Senki se úr, mégis mindenki úr.
Egy öt-hat embert helyéből kitúr.
Mindenki törtet, vért köhög, remeg,
És hömpölyög az iszonyú menet.
Az út mellett kihűlt tűzhányók állnak.
Mert a paraszt kiáll egyszer a sorból.
Kuckóba ül s házas fiára gondol,
Aki kivette kezéből a gyeplőt.
A munkás is megkapta a kis seprőt,
Mert a kohóban már nehéz neki,
Így hát a gyárudvart sepergeti.
A katona agg lábán is piros stráf.
A kanonok pihegve mond zsolozsmát.
A bankár nagy aranytömege szétfoly,
Tolókocsiban ül, szemében téboly.
Öreg mama lett a kifestett asszony,
Rá-rákiált a menye, hogy hallgasson!
A tisztviselő tespedt nyugalomban.
A kofa ájtatoskodik a nagytemplomban.
A szörnyű menet meg továbbviharzik,
Új emberek és újan támadt sarzsik.
A szavuk új és a szívük is új,
Tömeg mozdul rá, avagy csak kisujj.
Örök ige és szappanbuborék
Úgy változnak, mint a bíbor ég.
Ha itt-ott feltűnik egy fiatal
Új tűzhányó és mint a diadal
Szórja az úton szikráit az égig,
Akik kiálltak az örök menetből,
Hűlt kráterként sötéten nézik, nézik…
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 139-140. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
