Harsányi Lajos: A játék véget ér?

Szobrász nem alkotott soha

Vakítóbb márványtestet.

Arcára a Pazar tavasz

Piros rózsákat festett.

Acélból voltak izmai.

A hangja érces, édes.

Mindenki irigyelte őt.

Húszéves volt. Húszéves.

- Mi lesz belőle, ó mi lesz? – Az ember kérdi, várja.

(Villog, dörög távolról az ember tragédiája.)

Tudós lett. Országok dísze.

Hívták híres katedrák.

Gigászi szelleme nyomán

Eltűnt a lepraseb, rák.

Amerre ment, a léptein

Arany- s hírrózsa feslett.

Egész világ tapsolt neki,

Mikorra ötvenes lett.

- Mi lesz tovább? Mi lesz tovább? – Az ember egyre várja.

(Villog, dörög, közelget az ember tragédiája.)

Nyolc évtizeddel vállain

A teste összeomlott.

Üres cserép lett, sárga lett

Az egykor büszke homlok.

Tolószékben ül csendesen.

Száján a nyála szétfoly.

Öreg lett. Csúf. Irtóztató.

Zöldes szemében téboly…

Egy este szája, mint kis gyermeké, sírásra görbül.

A játék véget ér. A függöny nesztelen legördül.

(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 127. old. – Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása Könyvnap)