Most épül a kilencedik világcsoda: a Pantheon.
Először eltemetik majd belé a víg királyokat.
Nem bánja senki.
Aztán a koldusokat és a hírhedt mákvirágokat.
Nem bánja senki.
A méltóságos rendeket a griffes címerekkel.
Nem bánja senki.
A gótikát, mely tornyaival felhőkig meredt fel.
Nem bánja senki.
Az aranyat, e vérszívó, fekete lelkű sárkányt.
Nem bánja senki.
A kispolgárt, e szűkfejű, zsíros bundájú bárányt.
Nem bánja senki.
A nagy tolvajt, ki országok szemét kilopta.
Nem bánja senki.
a katonát, legyen huszár, tüzér avagy pilóta.
Nem bánja senki.
A kisdedet, kit egykor véres Tajgetoszra dobtak.
Nem bánja senki.
A zseniket, akik púposak és sterilek voltak.
Nem bánja senki.
A pisla mécset, mely az éjbe hívogatva intett.
Nem bánja senki.
A paripát, mely boldog, csengős szánokat repített.
Nem bánja senki.
A romantikus parkokat, szelíd, csendes nyugalmat.
Nem bánja senki.
A falut, hol dönögtek gőzös parasztlakodalmak.
Nem bánja senki.
A csökkenő tüzű Napot. Az ostyaszínű Holdat.
Nem bánja senki.
A költőket, kik szivárvány után loholtak.
Nem bánja senki.
Vassá mered és apró, szürke szegfej lesz az ember.
Eltűnnek a hegyek. Kiszárad és sportpálya lesz a tenger.
S a világ-gép duhog. Az ember-ész hatalmát zengi.
Csak Istent nem tudják soha a Pantheonba tenni.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 149-150. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése