Ki fönt lebegsz a hűvös őszi tájakon,
Mért távozol a Földtől el, ó mézszínsárga Hold?
Te is olyan vagy, mint a hűtlen rossz barát,
Ki elmegy, hogyha látja társa sok baját?
Olyan vagy ,.mint a megnőtt kényeztetett gyermek,
Ki párra lel s jó anyjától örökre elmegy?
A Nap elsápadt. Ifjú tüze nem hevít már.
Az est hűvös. A tar fagally zörögve himbál,
A csillag mind kiégett kormos lampion.
A nyári énekest versenyre hasztalan hívom.
Elment a vígság kékszínű üvegbatárja.
Nagy némaság borult a megdöbbent határra.
Üres lett hirtelen a nemrég tünde tájék.
A csősz tüzet rak. Tüze egész északán ég.
Melléje ül és fázva borzong. Hallgat.
Füle mögött az őszi síp fuvallgat.
Azt füttyögi a síp: ó, minden elmegy:
A tűz, a nyár, az év, az élet – elmegy.
A drága arc, mit oly nagyon szerettem,
Amelyre csókot félve úgy leheltem,
Mint pap az oltár szentelt vánkosára.
Mint árva férfi meghalt jó anyára.
A csősztűz füstje hűvös égre szökken.
S ki azt hittem, hogy nincsen is már könnyem,
Mi hulljon búcsúzó fecskéknek kék zenéjén
S hogy nincs is már tűz ötvenéves szívem mélyén,
Most, őszi csősz, ó én, a hűvös estbe
Nagy tűzrudat veszek kinyúlt sötét kezembe
És óriás betűkkel az egekre írom,
Én, líra hercege, a nagy világba sírom:
Menj hát, ó hűtlen Hold! Eredj csak messze!
Legyen bár mindenem a távolokba veszve,
Tudd meg, ó testvér, kéklő Pannonhalmán,
A Gangesnél, arab légy, lapp vagy talján,
Légy szerzetes vagy bonc a pagodában,
Bíborban járj, vagy toprongyos ruhában,
Füledben gyárak szirénája búgjon,
Vagy andalogj síró hegedűhúron,
Minél messzebb megy tőlem mindenem:
Annál közelebb jössz Te hozzám – Istenem!
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 137-138. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése