Ó, líra, líra! Édes szűz akácméz!
Jó volna még tizenhat éves lenni!
Kemény hajú, fekete, nagy diák!
Kit borzongatnak kék litániák.
Minisztrálni az osztályfőnök úrnak,
És míg a többiek algebrapéldát gyúrnak,
Az első ifjú vers tüzében égni
És este a Szedres-kert régi, régi
Akácai alatt a Holdra várni.
Egy kis leánynak bokrétát csinálni.
Névnapra hívni Acsay Ferencet.
S mikor a május száz virága reszket,
Labdázni Kiskuton egész napestig.
S ha már kisangyalok pirosra festik
A meggyet: várni, hogy az Értesítő
Megint vastagbetűvel ékesít föl,
Hogy büszke legyen apánk a nyáron,
Ha majd puskásan bolygunk a határon.
Ó, líra, líra! Sárga búzatenger!
Jó volna lenni dolgos, érett férfi,
Ki munkadandárát vígan vezérli!
Az asszony főztjét jóízűen enni,
Vasárnaponkint a templomba menni.
Öt-hat matrózruhás fiat nevelni,
A kis leánnyal halkan énekelni.
Elhallgatni, hogyan zsibongnak este,
Ha már a harmat a kertet megeste.
Eljárni néha fejkötős anyánkhoz,
Ki most is Klapka emlékének áldoz
S Komáromot világvárosnak érzi.
Fekete, fényes gyöngysort vinni néki
És édességet, hogy nagyon örüljön,
Párnák között csipkés karszékben üljön.
Menyével meghitten sokat beszélne
És minket kényeztetve arra kérne,
Hogy pár pohár szentpáli édes borra
Menjünk fel egy kicsit a Kaszinóba.
Ó, líra, líra! Édes őszi must!
Jó volna ülni fiunk lakodalmát.
A nászasszonyt megforgatni vidáman.
És összeülni őszi kertben hárman,
Nyugdíjasok és eltűnődni mélán.
A fiak mind állásban vannak rég már.
A kis lányunknak nagy fia születne.
Korán beállna a kék őszi este.
A verandáról nézni a hegyoldalt,
Hol venyigetűz ég és szól a bordal.
Az őszi must hamar a fejbe szökne.
Felakasztani a puskát a szögre
S magányosan hallgatni régi házban,
Mint búcsúznak a darvak a határban.
Ó, líra, líra! Áldott altató dasl!
Jó volna ülni langyos kályha mellett!
A miénk lenne az a kicsi szeglet.
Olvasgatni a Bibliát és Dantét.
És meggyónni, mikor közelg a nagyhét.
Korán feküdni langyos édes tejjel.
És nem kelni fel egyszer, téli reggel.
Az orvost nézni, ki vizsgálja arcunk,
Mit elhervasztott hosszú földi harcunk.
Utolsót inteni a régi ágyból
És elbúcsúzni e csodás világtól,
Melyből nem érdekel már senki, semmi.
Érett gyümölcsként a fáról leesni,
Hogy felvegyenek mennyei hatalmak.
Befordulni szép csöndesen a falnak…
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei
146-148. old. – Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent
István-Társulat kiadása Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése