Kívánom: lelj egy állhatatos barátot,
Ki eljár néha mohos küszöbödhöz
S megosztja lassan alkonyodó korodnak
Árva magányát.
Mert látod: tűnnek, tűnnek az ifjú évek.
A lázak múlnak. Elhagy a sok-sok álom.
Zajos öröm helyett szívesebb fülednek
Már az okos szó.
Ilyenkor csendes esteledő szobádban
Öreg kandallód rőt tüze felsziporkáz
S barátod szólni kezd. Ébresztgeti drága
Régi világod.
Meghordoz messze a kisvárosi utcán,
Hol egy-egy ablak nyílt s te remegve, félve
Emeltél szűz virágot az első édes
Lányka kezéhez.
Ő őrzi titkaidat. Remekül idézi:
Milyen volt ifjúi alakod, hajad és
Mint hullattál könnyűt, mikoron először
Csalt meg az élet.
Ő hoz virágot gondteli hitvesednek.
Ő fog pohárt és nedvesülő szemekkel
Köszönti rád s kíván hidegült korodnak
Szép unokákat.
Nekem az ég adott kegyesen egy ilyen
Barátot: téged! Élj nemesen sokáig!
Fejedre, nézd, szívesen teszek részt
Dús koszorúmból.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 143-144. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése