Nem történt más: elmentél, kedves gyermek.
S bennünk a légvártornyok mind, mind romba estek.
Oly kék az ég! A tengerek is kékek.
De nem volt semmi a te kék szemednél kékebb.
Aranyhajat őriz barlangjában a sárkány.
A tied volt a legszebb indiai sáfrány.
Ezüstharangok szólnak, ha jönnek az esték.
De egy se szól úgy, mint mikor te felnevettél.
A földön annyi baj van: bűn, keserű zsoltár.
De minden felvidult, mikor te mosolyogtál.
Most elmentél. Árvák a könyveid, a toll, az irka.
Diáksapkáddal sírva integettél vissza.
Mögötted a kapu nagyhirtelen bedörrent.
S már porladoz nyúlánk kis tested lent a földben.
Azóta nincsen kedve nálunk senkinek sem.
Keressük eltűnt lelkedet a kék egekben.
Mennénk utánad. De a szörnyű sors nem enged.
Míg kedve tartja, itt a földön kínban tenget.
Vigasztalásunkat az Istennél keressük.
És érted az eget most már jobban szeretjük.
Sírod fölött két égszín angyal álljon.
És néma ciprusok strázsáljanak a tájon.
Ne jöjjön senki, még madár se erre.
A két angyal vigyázzon néma sírhelyedre.
Szemükből szüntelen omoljanak a könnyek.
És fuvolákat fújjanak éjjel-nappal fölötted.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei
1121-122. old. – Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent
István-Társulat kiadása Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése