Fején koronát hordott,
Úgy, mint a hős királyok.
Amerre ment, az útján
Viharzó zene játszott.
A koronája fénye
Ellángolt messzire.
Hét országot bejárt
A drága kincs híre.
Ő mégis, mégis csüggeteg fejjel búsan barangolt.
A koronája mellett is mindig boldogtalan volt.
A balján kardot hordott.
Egy drágamívű fegyvert.
Szemközt fordulni véle
Senki, de senki nem mert.
Nagyobb hatalma volt, mint
Az igazi királynak.
Aki előtt nagy urak
Kemény haptákban állnak.
Ő mégis, mégis csüggeteg fejjel, búsan barangolt.
A szörnyű kardja mellett is mindig boldogtalan volt.
Elért a birodalma
Az óperenciáig,
Ahol az égnek alja
A végtelenbe játszik.
Aranyból volt az ország:
A hegy, a völgy, a tenger.
Ő volt a nagy világon
A leggazdagabb ember.
Ő mégis, mégis csüggeteg fejjel, búsan barangolt.
A birodalma mellett is mindig boldogtalan volt.
Mert, ó, a koronáját
Nem volt, hogy kire hagyja.
A kardját kire kösse,
Ha elfárad a karja?
Kié legyen az ország,
Ha a szemét lezárta.
Sírja fölött nem sír fel
Porig sujtottan árva.
Gyermektelen király örök nagy bújával barangolt.
A nagy világon mindig a legboldogtalanabb volt.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 110-111. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése