Azt hiszed, hogy én Debrecenben
röpködök, mint a vak legyek?
Hogy járhatott ilyen eszedben?
Ott élek én, hol a hegyek.
„Ez az ország tenger volt egykor,
vad hánykolódó Óceán,
ráismerhettek alkonyatkor
a pusztaságok sóhaján…”
Ezt a sóhajt hallom örökké,
a régi sóhaj tartogat
e puszta földön. Csak a tenger
vigasztalja balsorsomat.
S csak a hegyek emelik hangom,
kiáltó szómat, hogy a Hold
kiáltsa fent az égi gangon,
ha majd elbukom valahol.
Nem hallod? Mennydörög a végzet!
Rám dől a bús égboltozat,
a bolygó Föld tüze eléget
s a csend szétszórja csontomat.
Ezért nem mozdulok e helyről,
rohan a perc, robog a föld,
s egy új Hegyi Beszéd mennydörgő
moraja már mindent betölt.
Azt hiszed, én egy röpke város
kalitkájában röpködök?
Kapum a Hádesszel határos,
hozom a hádeszi ködöt.
Minden kéményből én szállok fel,
minden kürtőn éj jajgatok,
de hogyha a Holdnak zálog kell,
a hantokon én hallgatok.
Vigyázz, ha erre hozna utad,
szobám küszöbén át ne lépj,
nevemet hasztalan tanultad:
anyám a Hold, apám az Éj.
Az Éj gulyáját karikásom
pattogva űzi Óceán
partjai felé, paripámon
füstöl fölöttem a magány.
Szívem az Óceán dalára
dobban már, csak őt keresem,
s egy láthatatlan lény szavára
ránt láthatatlan szerelem.
Isten veled! Nevem többé nincs,
a földbe ástam el nevem.
Legyen tiéd minden zengő kincs,
a múlt, jövő és a jelen!
Legyenek tiéd a nagy erdők,
a tornyok és a vonatok,
és feleségeid a felhők,
s a villámló változatok.
Legyen koronád az ég boltja,
a pacsirta-szótól dalos,
szomjúságod viharát oltsa
a Tisza, Duna és Maros.
Légy pásztora északnak, délnek,
légy Debrecen felett gulyás!
Én indulok immár: az Éjnek
pásztora értem furulyáz.
*) „Az Alföld
csendjében” címmel jelenik meg e Kalendáriommal egyidőben a debreceni költő
legújabb verskötete (Magyar Élet kiadás). Belőle való ez az „üzenet”.
Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLIII. évf. 1943. 43.
szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése