Hívságos trombitákat én
Soha nem fuvatok már.
Mert jól tudom, minden ledől:
A tűzhely és az oltár.
Hogy minden király elbukik.
A zsarnok is s a népek atyja.
Bukásukat gúny, döbbenet
És hatvan trombita siratja.
Porrá omol az antik érc,
A gúla, szfinx, a bronzbika.
A tér fölött sikoltva sír
Kilencben öblös trombita.
És nem kell Dante, Goethe sem,
A költők legnagyobbika.
Tört oszlopok fölött jajong
Kilencszáz tompa trombita.
S nem kell család és kis gyerek.
Se Jancsika, se Márika.
A lelencház fölött sikolt
Ezer sikoltó trombita.
És nem kell ház és templomok.
És nem kell az Isten fia.
Feldördül az ég sarkain
Tízezer szörnyű trombita.
Ember bukik. Fölkél a holt,
Ki sírba vetett ágyat.
És angyalok fújják meg az
Utolsó trombitákat.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 148-149. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése