Versek és versek zengő nótafán,
Rügyek pattannak, nyílnak a virágok,
Madárdal csendül, rigó, csalogány,
Tündérvilág a te csodás világod!
Olyan jó kissé elmerengni benne,
Álmodni verses könyveddel kezembe,
Mámoros szívvel fölébe hajolni,
Áldott az, aki így tud ma dalolni!
Áldott, kit Isten annyira szeret,
Hogy angyalok nyelvét ruházza rája
S akár zokog, akár szívből nevet:
Virágokat terem a nótafája.
Ki sírva vigad és dalolva szenved,
Kit már fiává fogadott a nemzet,
Ki ezrek baját fel tudja karolni:
Áldott az, aki így tud ma dalolni!
Te vagy az erdő poétája, te,
Hogy kizöldüljön alig-alig várod,
Mikor kibomlik lombja, levele,
Ösvényeit szerelmes szívvel járod,
S ősszel, ha már elhull a lombozatja,
S itt-ott a szél kikezdi, bontogatja:
Vigasztalón fölébe tudsz hajolni,
Áldott az, aki így tud ma dalolni!
S ha zsoltárszóra ihletett a szád,
Kitárul halkan minden szív és lélek,
S kit a templom belseje sose lát,
Követője lesz az is az Igének.
És tud remélni, bízni újra hinni,
Terhes keresztjét Isten elé vinni,
Imádkozni, egeket ostromolni:
Áldott az, aki így tud ma dalolni!
Áldott vagy, áldott, Isten lantosa!
Költőnk, papunk és ember-ideálunk!
Ne némuljon el a dalod soha,
Megtisztult hittel új zsoltárra várunk!
Zengjen dalod, pengjen a szíved húrja,
S ha akarod, tavasz lesz mindig újra
S az ősz itt nem fog semmit letarolni:
Áldott az, aki így tud ma dalolni!
Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLIII. évf. 1943. 43.
szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése