Eloltja rögtön mécsesét a szentjánosbogár,
Hogyha én meghalok.
Elül a jázminillatos hűs esti fuvalom,
Hogyha én meghalok.
Elhallgatnak a völgyeken az édes fuvolák,
Hogyha én meghalok.
Arany-vörös pompában égnek mind az erdők,
Hogyha én meghalok.
Virágos medrében megdermed az ezüst patak,
Hogyha én meghalok.
Beethoven roppant homloka törött cserép lesz,
Hogyha én meghalok.
Szegény lesz a gazdag s a szegény nem lesz gazdag,
Hogyha én meghalok.
a boldogság elköltözik egy másik csillagzatra,
Hogyha én meghalok.
A szépség minden szent harmóniája széthull,
Hogyha én meghalok.
A szív hideg lesz, mint halottat rejtő kripta,
Hogyha én meghalok.
Nem szoptat anya tejszagú kis magzatot,
Hogyha én meghalok.
Elrémülve menekülnek trónjukról a királyok,
Hogyha én meghalok.
Fellázadnak s egymást marcangolják a népek,
Hogyha én meghalok.
Korbáccsal őrjöng rajtuk szörnyű Antikrisztus,
Hogyha én meghalok.
Megáll minden motor a földön, vízen, égen,
Hogyha én meghalok.
A kékszín gáz világrészeket öl halomra,
Hogyha én meghalok.
A Péter-templommal minden dóm porba omlik,
Hogyha én meghalok.
Sírmécs gyanánt utolsót lobban a vérvörös Nap
Hogyha én meghalok.
Az Isten itt hagyja a földet és az égbe száll,
Hogyha én meghalok.
És visszadől a földbe az utolsó véres Ádám,
Hogyha én meghalok.
(Forrás: Harsányi Lajos válogatott költeményei 145-146. old.
– Összeállította: Bánhegyi Jób Dr. - Bp., 1935. Szent István-Társulat kiadása
Könyvnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése