A madarak törvényszéke

- A finn „Kanteletár”-ból

Kiméne egy szegény ember
A földjére vetni egyszer.
Vetegetett tíz szem zabot,
Tíz barázdát szántogatott.
A madarak mind ellepték;
Oda szálltak a pintyőkék,
Kánya, varjú, csak ott csereg,
A csízek is oda ülnek,
Verebek is összegyűlnek.

És a mint így ülnek ottan,
Ím a cinke odasurran,
S észreveszik, hogy elcsípett
A szántásról egy pár szemet.

Nosza rajta! Megkötözik,
Búbozzák és ütik-verik,
Megtépázzák a kobakját,
Derekasan helybe’ hagyják;
Potyog a könny a szeméből,
Csorog a vég a csőréről.

Törvény elé cipelik őt,
Megállnak a bíró előtt.
Daru madár a bírájuk,
Kemény törvényt szab ki rájuk,
Koros varjak az esküdtek,
Vadludak a jobbján ülnek.

Daru kiált nagy torokkal,
Harsány hangon imígy szólal:
Loptál-e, mondd, itt e szembül,
Szegény ember vetésibül?

Hamarosan fele s gyorsan
A fecsegő cinke mostan:
Ettem bizony egy-két szemet,
Háromnál több nem lehetett.

A bíró – a csőrin által -
Imígy szól nagy komolysággal:
Te nyomorult, szerencsétlen,
Itt kelletett lopnod éppen,
Szegény ember szántásáról, 
E sovány kis barázdáról?
Nincs számodra már kegyelem,
a füledet lemetszetem,
Levágom a fejed, avagy
Kitekerem a nyakadat!

Kedves madár, a kis fecske
Az ereszrül így szól erre:
Te sem vagy jobb, daru madár,
Hát te, mondd, nem loptál-e már?
Hiszen mennyi magot ettél,
Mennyi rozsot csipegettél!

Alább hagyott a nagy hangból
A daru most és imígy szól:
Nem látott még engem senki
Szegényektől lopni, csenni;
Nem rablom meg, aki szegény,
Anélkül is megélek én.
Ott keresek csak élelmet
A gazdagok csűre mellett,
Vagy elszállok a hegyekbe
A sötétlő rengetegbe,
S vad gyümölcsöt szedegetek
S kiásom a gyökereket.

Fecske madár így dalola:
Nem loptam én sehol soha.
Vidámságot derítek én
A keresztény népek szívén
Lágy meleg hozó nyárral,
A ragyogó napsugárral.

Ford: Bán Aladár
Forrás: Tanulók Lapja 10. évf. 1. szám, 1902. okt. 5.