Kassai klastromnak rácsos az ablaka,
Ott senyved, ott szenved az öreg sas fia.
Gubbasztva, szomorún lesi napsugarát,
S lelkében meghallja hős apja szózatát:
„Bercsényi Laczika, áldott kis madaram,
Szárnyadat lenyesték körmöd is alig van,
Tizenöt tavaszon csókolt a napsugár,
Tegnap még fészkemben, ma pedig rab madár.
Kullogó ordasok járják e szép hazát,
Rájuk csap vascsőrrel harczoló hős apád.
De mit ér, de mit ér dicsőség, győzelem,
Ha az én sas fiam nincs velem, nincs velem!”
Hallja e szózatot Bercsényi Laczika,
Nincs neki éjjele, nincs neki nappala;
Elsírja, elríjja háborgó lelkében:
„Eljövök jó apám, eljövök, ne féljen!”
Kassai templomnak magas a nagy tornya,
Felszalad Laczika, titkon elosonva,
Apjának harczosit látja a víz mentén,
Szemeit felejti a sok szép leventén,
„Hazámnak mentői, hadverő kuruczok,
Halljátok szavamat, kurucz, kurucz vagyok,
Nem csuhás szerzetes, németnek szolgája,
Testem is, lelkem is hazámat szolgálja,
Magyar vér szívemben, magyar vér testemben,
Az vagyok, az leszek szálltamban, estemben,
Esküszöm, rabképpen tovább nem tartanak,
Szabadság kell nékem, nékem s a magyarnak!”
S elszökik! Várkapun látatlan kioson
Mint egy kis oroszlán szalad a pázsiton;
Hol bokor elfödi, vízmosás megvédi,
Magyarok seregit már-már, hogy eléri. -
De jaj! Fegyver szólal, hangosan eldördül,
A gyermek fejéről kis süveg elröpül,
Varjúkkal kóvályog a ködös felhőben,
S az ifjú csak szalad épen és erőben.
Lódobaj hangozik, jönnek a vasasok,
Magában az ifjú, az ellen tenger sok.
Mint nyulat agarak kerítik, elérik
Parancsló tábornok elébe kísérik,
„Vakmerő kis diák”, - szólal az hidegen,
„Tudod, hogy életed itt van a kezemben?”
Felüti szép fejét az áldott hős gyerek:
„Lőjj agyon, meghalok, de mégse remegek.
Hazámnak nagy fáján mi vagyok? Kis virág.
De atyám lelke él, mert az a szabadság!
Rákóczy, Bercsényi nem név, de ősi jog
S a míg e haza él, e kettő élni fog!”
(* Gróf Bercsényi Miklós kuruc generális fia, az udvari kamara rendeletére báró Thavonath Lajos kamaragróf 1702-ben Ungvárról régi nevelőjétől elvévén, Kassára vitt s itt a jezsuita atyák gondviselésére bízta. A fiatal Bercsényi gróf – ki apját rajongásig szerette – a kassai dóm tornyából látván a száguldozó kuruc lovasokat, egy napon elszökött, de éppen a magyar előőrsöknél a vasa németek által elfogatván, Montecuccoli elé vitetett, ki őt megdorgálta s azontúl katonákkal őrizteté. /Thaly: „Gróf Bercsényi-család.”/)
Forrás: Tanulók Lapja 10. évf. 17. szám, 1903. jan. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése