Oláh Gábor (1881-1942): Fráter György halála

I.
Töreti Castaldo Lippa falát porrá.
Esküszi nagy fennen mind egész táborrá:
„Nyakára toppantok Ulomán basának!
Nem adok rá napot, kettőt avagy hármat.”

Tizenhárom kürtös riadóját fúja,
Ugató ágyúhad Lippa falát fúrja.
Tábori sátrában Fráter György hallgatja, -
„Nem hágsz a nyakára!” – ez a gondolatja.

Szól a vezéreknek: „Mi haszna, ha vérben,
Szennyben fürödik meg a vitézi érdem?
Szólítsuk a pogányt békés feladásra,
Szultán-haraggal jár török mészárlásra!”

Csavarja ez orrát a hetyke vezérnek:
„Ej, mit, feladásra? Ahhoz én nem értek!
Kímélni se szoktam vért, öntöm és ontom!
Ulománt aprítom! Lippát összerontom!”

-Titokba, éjenként követ megy a várba.
Alkuszik a barát… nagy annak az ára!
Erdély forog koczkán, Magyarország lelke;
S Fráter kettőt játszik merészen egyszerre.

Szemét ha beköti haragos szultánnak,
Magyarország fölött csendes napok járnak.
Hitetni a pogányt, hitetni halálig!
S az utolsó ütés kire üt: elváik!

Éhes a magyar had – s még áll Lippa vára!
Szökdösik Castaldo éhes katonája.
Fogytán az eleség. Ki hordja? Ki lopja?
Fráter György, a mit tesz, sohsem üti dobra.

Oda a vitéz kedv! Megritkúlt a tábor.
Castaldo forr és fő… György nézi sátrából.
Egyszer az a hír kél: Ali basa jön! Jön!
Castaldo se nagyon mondja, hogy: „hadd jöjjön!”

„Átkozott vén barát! Nem jársz igaz úton!
Vigyázz – magad akadsz a kivetett hurkon!”
S feladásra hívja Ulománt hadával, -
Ulomán ellábol négyezred magával.

Négy csatamént titkon elküld a barátnak,
Aranyat, kivert tőrt, milyet ritkán látnak.
Köszöni az érsek – s gúnyolja magába:
Be rövid az eszed, te pogány, te kába!

Castaldo sziszegve súgja be urának:
„Vigyázd minden léptét az álnok barátnak!
Most Erdéllyel játszik, - de jöhet még óra:
Koronádért juttat téged is bitóra!”

Ferdinánd meghökken… A szó súlyát érzi.
Csak a szeme int – de Castaldo megérti!

II.
Karácsony hetében zivataros felleg
Villámmal, dörgéssel tombol Alvincz mellett.
Félszárnya a várost csapkodja keményen, -
Vadak ordítoznak erdő közepében.

Éjfélt ver az óra… Zúg a hegység tompán,
Csikorg a szélkakas kastély magas tornyán.
Fráter György még ébren, feszület kezében,
Imádkozik halkan, imádkozik mélyen.

„Magyar nép Istene! Szívek vizsgálója!
Te vagy gondolatim egyetlen tudója.
Add, hogy kimért pályám diadallal fussam,
Magyar nép fáklyáját emeljem magasan!

Erős ostorodtól nyög a nagy természet, -
Ne sújtold már tovább ezt az árva népet!
Hosszú éjszakánkat derítsd virradóra,
Magyarok Istene, szívek vizsgálója!”

… Villám lobogásnál, dörgő zivatarban
Fekete vitézek sorakoznak halkan.
Szándékuk sötétebb a vak éjszakánál,
Castaldo a fejök s még hét embert számlál.

Megkoppan az ajtó. Ferrari benyitja,
Rebeng, tétovázik – s egy kéz betaszítja:
„Egyikőtök haljon!… gyorsan… tőrre! Végezz!
S imbolyog az olasz György mellé, a székhez.

Levelet nyújt által… Fráter György olvassa…
Hátúl nagyon villan a Ferrari vasa:
Mint czikázó villám – ledöf a nyakába,
Pirosan szökik fel kettős vérsugára.

„Mi az?” – riad a nagy, halálsápadt ember,
S ledönti Ferrarit szörnyű küzdelemmel.
De szakad az ajtó – s gyilkosok csapatja
Hosszú, éles karddal átszúrja, szaggatja.

„Nesze, ez Lippáért! – Ezt Castaldo szúrta!
„Ulomán basáért! – Ne, az örök útra!
„Nyakadra toppantok, telhetetlen sátán!
„Vágd le szőrös fülét! – Szabj keresztet hátán!”

Vas Ferencz, az apród, berohan a zajra -
Olyat sikolt, hogy a halott is meghallja.
De elmetszi szavát gyilkosok gyilokja,
S kiadja hű lelkét, ura mellé rogyva.

- Szomorú, halálos, hetven napi csöndben
Hevert ott a két test, vérébe törötten…
Alvinczi kastélynak iszonyú sírboltja!
Idegen, rabló kéz halálos vérfoltja!

Forrás: Tanulók Lapja 10. évf. 12. szám, 1902. dec. 21.