Apostol Bertalan (1859-1928): Tavasz késtekor

 
Kies napot hiába várva
Kedves vidékem egyre árva
Csak álmodozza a tavaszt!
Alig tűnik a téli emlék,
A napfény oly halvány, hideg még:
Lombot, virágot nem fakaszt.

Máskor már ilyenkor megáldott
Virulatos, dús fényben állott
E szép táj itt köröskörül;
Madár dalolt szép lombog ágon,
Kis méhe döngött a virágon, -
Ember, állat, vidult s örült.

Most a természet titka zárja,
Bár nyílását mindenki várja,
Kincsét soká nem tárja fel…
Míg gy merengenék leverten,
Hű fecském a szellős ereszben
A régi jó tanyára lel.

Onnét, ahol örök tavasz van,
Felhő s vihar közt szállva gyorsan
Megtért s ím vissza nem riad;
Csicserg vidáman enyhe fészkén,
Nem csügged el, bizton remélvén…
Sötét az éj, de megvirrad!

Forrás: Tanulók Lapja 10. évf., 23. szám, 1903. márc. 8.