Oláh Gábor (1881-1942): Szüret táján

Ősz az idő… Odahaza
Szüretelnek ezóta már
Javában.
Én magam meg itt bent ülök,
Semmittevőn lóbázgatom
A lábam.

Hej, de jó most odahaza!
Dalolgatnak a leányok,
Legények.
Iszogatják, szopogatják
Drága levét a homoki
Lőrének.

Hallga! Hallga!… Idehallik
Füstös czigány hegedűje
Szólása.
Czinczogtatja, czifrázgatja,
Belekúrjant, - régi módi
Szokása.

A sarkantyú hallga, hogy peng!
Boros pohár hallga, hogy cseng!
Hajahaj!
Az öreg is tánczra szottyan,
Összeüti vén bokáját:
„Kutyabaj!”

Ropog a tűz, száll a füstje
Imbolyogva, szépen, lassan,
Felfele.
Tűzvilágnál hajladozik,
Hulladozik a diófa 
Levele.

Fehér ruhán pajkos lányok,
Mindmegannyi lábokra kelt
Virágok.
Azt a lassút, azt a szépet,
Azt a magyart, én véreim,
Járjatok!

Jaj, be szépen ringatóznak!
A bokrok is hajladoznak
Utánok.
Csillagok is le-leszállnak,
Bámulják: hogy tánczolnak a
Leányok!

Húzzad czigány keservesen,
Szívetrázón, hatalmasan,
Magyarán!
Te tudod csak: mitől fázik,
Mitől izzik a magyar szív
Igazán!

Húzzad! Húzzad! Jaj istenem,
Majd megreped a szívem is
Szavára!
Pedig csak itt, messze földről,
Gondolatban esenkedem
Utána…

Ősz az idő… Odahaza
Szüretelnek ezóta már
Javában.
Én magam meg itt bent ülök,
Semmittevőn lóbázhatom
A lábam.

Forrás: Tanulók Lapja 10. évf. 3. szám, 1902. okt. 19.