Pósa Lajos (1850-1914): Fekete madarak

Mig az élet napja melengette szíved
S ragyogta be arczád:
Mint a galambdúczból a fehér galambok,
Gondolatim mindig úgy repdestek hozzád.

Mióta meghaltál: a fülembe folyton
Ezer harang kondúl…
Gondolatim búsan rajzanak, miként a
Fekete madarak a sötét vadonbúl.

Bejárják a lankás, szélfuvalmas mezőt,
Kakukfüves völgyet,
A kanyargó Balog réti gyaloghídját,
Hullámzó kalászú, pitypalattyos földet.

A hova csak léptél: mindenütt ott járnak
A lábad nyomába…
Feketébe vonja az egész tájékot
Árnyékvető szárnyuk síró suhogása.

Esti csillag keltén az akáczos dombra
Szállnak el mindnyájan:
Letelepszenek a sírod halma körül
S ott virrasztanak a csöndes éjszakába.

Forrás: Tanulók Lapja 10. évf. 10. szám, 1902. dec. 7.