Széles országuton andalog a jobbágy,
Végzi keservesen vármegye robotját,
Kavicsos fövénynyel rakta meg szekerét,
Annak terhe alatt nyikorog a kerék.
Tántorogva ballag a két kajla sőre,
Alig tetszik rajta, hogy mozdul előre,
Méla mind a kettő, mintha gondolkoznék:
Hány izben hozott már és hány izben hoz még.
Ott ül a szegény pór az első saraglyán,
Elkopott ostorát a kezében fogván,
Szomoru képére rőt kalapja alá –
Hullna, ha négy, öt szál madzag nem tartaná.
Néha megszakasztja hosszu hallgatását,
Biztatgatja két hű, igavonó társát,
De azok nem birnak menni sebesebben,
Talpok a kő uttól ég eleven sebben.
Széles országuton, mint az ég morgása,
Hallik a távolban hintó robogása,
Csak imént dördült meg messzeföldön és lám
Percz alatt előtünt, mint a fényes villám.
A négy szürke lónak a két kajla sőre
Nagy keservesen tud kitérni előle,
Pedig félni félnek, és, az istenadták,
Csak birnák a jármot, mindjárt elragadnák.
Dölyfös uri kocsis ül a hintó bakján,
Félkezében czifra ostort suhogtatván,
Jobban esik neki, a kényes lelkének,
Ha nyakába sujt a két szegény sőrének,
Jobban esik neki, ha egyet kiálthat:
Földi, a kerékágy siratja a hájat,
Kár volt annak árát a csapszékben hagyni,
Szegény tengelyedet siralomnak adni.
Feltekint a jobbágy s szomoruan felel:
Hej, biz a háj árát nem kocsma nyelte el,
A mi volt körültem egy kevés zsiradék,
Gyors hintóitokra mind felkenegették. –
De a hintó népe nem hallotta e szót;
Szegény ember! és ez igy tán jobban is volt,
Máskép ki áll jót, hogy e gyámságos kezek
Nyers nyakasságodért meg nem fenyitenek.
Forrás: Pesti Divatlap 34-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. August. 19-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése