Jegenyefa nemesháznak czimere,
Alatta ül szőke babám, a Pere;
A jegenye magas, sugár termetű,
Perzsikém is ollyan, mint az I betű.
Elmennék én tihozzátok, de félek,
Ablakodnál reszket bennem a lélek;
Édes anyád ollykor mégis megállja,
De rút nénéd udvarlásom sajnálja.
Biztatsz, biztatsz, édes Perém, reménnyel,
De a remény csak játszik a szegénnyel;
Nénéd mondá: velem mindig igy bántok,
Míg Ivádon hat ökörrel nem szántok.
No, de se baj, jó az isten! megérem,
Hogy nem soká fölnevekszik testvérem,
S lassu, lassu folyamán az időnek,
Tinócskáim majd ökörré felnőnek.
S ha felnőttek, kettős igát tartandok,
Szántani ki két ekével járandok,
S ha ekkor sem fogadjátok szavamat:
Búmban biz én máshoz adom magamat.
Forrás: Pesti Divatlap 33-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. August. 12-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése