Szép vagy, oh hon! bércz, völgy, változnak gazdag öledben.
V ö r ö s m a r t y.
Erdélyhonom egy jelentékeny részét akarom megismertetni e lapok olvasóival. A Kis- és Nagy-Szamos mentét neveztetesebb helyeivel, gyönyörű környékével azon pontig, hol a két Szamos egyesült kristályhullámai andalítóan összhangzó morajjal tovább ömlenek, mintegy példátadólag a testvérhonnali egyesülésnek áldásárasztó nagy eszméjét juttatva eszünkbe önkénytelenül.
A külföld majd minden részeit kötetekre terjedő könyvekben ismérteték meg íróink a magyar olvasóközönséggel, míg honunk legszebb tájait figyelmökre sem méltaták.
A míveltebb országok látása sok magyarnak kebelében meggyengíti a hazafiság érveréseit, pedig inkább irányt, s új ösztönt kellene kapni, a hon boldogításán munkálni. Hol a szorgalom és ipar csak serdülőfélben van, ott az emberi teremtő ész – művészet, tudomány – óriás műveit nincs miért keresnünk. De vannak Erdélynek történetileg érdekes helyei, több mint Frank- vagy Ángolhonnak; mert kevés nemzetnek lehetett dicsőségesebb múltja miénknél, hol lelkes magyarok, derék őseink, győzedelmesen harcolának, vagy életfontosságú nagy eszmékért estek áldozatul, kiknek sírhalmain virult számunkra a dicsőség s jólét virága.* (* Csak szerző nagy honszerelme láthatja ezt így: mi a párhuzamosításnál inkább elborulunk. Szerk.) Vannak érchegyei, mint Perunak, számos gyógyvizei,k hatásosabbak, mint Carlsbad, s a Némethon akármelly Badene; dús növényzete vetélkedő Olaszhon termékeny téreivel; gyönyörű tájai Switzra emlékeztetők, ezeknek látása honszerelem magasztos érzetével tölti el a szívet, melynek erős dobogása csak akkor gyengül, midőn meggondoljuk:
„Hogy merre látni bir szemünk,
Nem mind min-népünk, min-nemzetünk.”
Jelen tájrajzom kiemeltebb részei Szamosujvár, Décs, Bethlen, Cserhalom, Radna szép vidékeivel.
I.
- - - rajta - - sürü fellegek és a
Bős feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
V ö r ö s m a r t y.
Ahogy az ember Kolozsvár határát elhagyja, a kis Szamos vizével Erdélynek úgynevezett mezőségi része kezdődik, melynek egyhangú kietlensége untató. Lombkoszorús halmok, erdős bércek helyett kopasz ormok, hegyek akadályozzák a szemet csapongásaiban: fülmile éneke s pacsirtadal helyett varjúkárogás s gólyakerepelés hallik, s a reményszinű mezők tarka viráginak kellemes illatát a tüzelőnek használt bűzhödt anyagok rossz szaga váltja fel. Amerre csak pillant a szem, puszta, puszta! minden. A falvakon akáciákon kívül alig láthatni másnemű élőfát.
Apahidán jó szerkezetű fahíd vezet keresztül a kis Szamoson. Válaszútnak némi érdeke egy, minden kiszámítás nélkül készített nagyszerű épülethalmaz, az állatok azon nemes fajának számára, melyet lónak nevezünk. Midőn látám a falu szegény oláhlakóit rozzant gunyhóban nyomorogni barmával egy fedél alatt, míg a lovak büszkén emelék fejeiket a boltozatos istállókban, - az ellentét szemlélésekor szánalomérzet keletkezett keblemben az emberi nem iránt. Embertársainkra fordítsuk előbb figyelmünket, azután a barmokra! előbb ember-, azután állítsunk állatkínzás elleni egyletet. – Egyébiránt a gr. B. D. válaszúti ménese megnézést érdemel, mert még jó állapotban van, míg a többi, egykor híres erdélyi ménesek mind elpusztultak, kivévén a zsibóit.
A szőlő hegyen egy nagyszerű sírboltban nyugszik a Bánfi-család több tagjaival Erdély felejthetetlen kormányzója, Bánfi György, béke veled nagy szellem! Az emléken, melyet magad építél, nem győzedelmeskedhetik a mulandóság pusztító ereje; mert nevedet kitörölhetetlen betűkkel jegyzé fel a történet örökszavú múzsája.
Válaszútról kiérve, a Szamos partján látszik Bonchida, Doboka megye közgyűlésének helye, ángol modorban épített gyönyörű kertjével, melyet lombkoszorús sétányok, kígyódzó ösvények vágnak keresztül, majd csergedező patakok folynak körül, kellemes érzettel töltve el a romlatlan keblet: e kertben feltalálható minden, mindent ád nekünk; kis patak a tükörünk, illatár, csattogánydal társul lelkünk álmival, lágy szerelmet költve fel, ha susog a regglebel.
A sok pálinkafőzőtől megvesztegetett, rossz levegőn Iklod nevű ronda falut elhagyva, B. Szolnok megyébe lépünk, mely nevét Zonuk nevű magyar vezértől kapta; régen belső, külső (mostani Heves:) és közép Szolnok megyék egyet tettek. Az erdélyi vajdák régen zonuki gróf címet viseltek sokáig. Már erdő koszorús hegyek látszanak emelkedni a távolból, változatos láncolatban. Ezek között egy völgynyílásban buzog a kérei büdösköves víz egyszerű ágyában, hosszan nyúlnak el a nyári fürdői lakok, melyek tömvék nyáron át vendégekkel, főleg innepnapokon. Szamosujvárról, Dézsről, sőt Kolozsvárról is nagy számmal szoktak ide kirándulni a megmosakodni kívánók. A gyógyvíz fő alkotórészei: jód, büdöskő, mészkő s kéneső. Csúzos és köszvényes bajokban jó sikerrel használtatik.
Átellenben, a Szamos bal partján fekszik Szamosujvár, szabad kir. város. A rómaiak idejében Gyerla nevű egyszerű falu s Bálványos váralja romjaiból készült 1540-ben a vár, mely körül kezdett a város is épülni. Szamos melletti új várról vette nevét. Szellőztessük a múlt kárpitját!
Tekintsünk vissza néhány századdal, s fussuk keresztül a történetek lapjait, s lássuk a vár történetét.
Építette Martinuzius, vagy Fráter György; egy férfi, kit a véletlen szeszélye, vagy a kedvező sors egyszerű állásából a külső hatalom és nagyság magas polcára emelt, de ki ott szédülés nélkül meg nem állhatván, a szerencse jóságával visszaélt, s elvette hálátlansága jutalmát. Gyermekkorában kályhafűtő, később egy zárdába vetődvén, mint jeles tanuló pap, majd püspök lőn. Szapolyai János fia gyámnokául rendelte, éles elméje, furfangossága által oly nagy tekintetet vívott ki magának, hogy többször maga Ferdinánd azt mondá: csak azon csuklyás barátot irigylem János királytól, ki többet ér 1000 fegyveresnél. Mint kincstárnok az ország jövedelmeit maga hasznára fordította, senkinek számolni nem akart, s így nem csoda, ha nagy gazdagságra tett szert; de minek nem sokáig vehette hasznát, mert kétszínű, ingadozó, rossz lelkület emiatt* (* Bocsásson meg szerző, ha e helynél fejünket csóváljuk, gyaníthatja, miért? Szerk.) sokaknak haragját vonva magára, bérlett gyilkosok által Alvincen megöletett. Kincsének nagy része Szamosujvártt állott, mely oly könnyen, mint szereztetett, halála után elkoboztatott.
Ezen kívül még egy, Erdélyt keményen megrázó szomorú drámának felvonása is e várban játszatott el.
A rossz emlékezetű Bátori Zsigmondot Kővárról visszatérő útjában Szamosujvártt hívták meg a Kolozsvártt tartandó országos ülésre a rr-nek nevében Kovácsóczi Farkas és Kendi Sándor; ki 1594-ben fejedelmi innepéllyel be is ment Kolozsvárra, hol az országgyűlés menetével nem levén megelégedve, mivel sokan ellene szegültek a Rudolf császárrali békekötésnek, 5 fő nemest a kolozsvári piacon lenyakaztatott. Unokáját Báthori Boldizsárt és Kovácsóczi Farkast Sz. Ujvárra küldé, s Torda felé menő útjából a következő, veres betűkkel írott, levelet intézte várkormányzó Ravazdihoz: „Ha azon reánk nézve kedves és igen szüksége smunkát, melyet ezen levél vivője nyilvánítani fog, véghez akarod hajtani, mentől nagyobb titokban és csendesen vidd véghez: rólad, kötelességed teljesítéseért, meg nem feledkezünk.”- Ravazdi a gyalog várőrzők közől néhányat Kérey Alberttel reájok küld, s kegyetlenül megfojtatja éjfél előtt Boldizsárt, szintúgy Kovácsóczit. Ma is látható a roppant nehézségű vas, mely nyakukba szoríttatott, s a falüreg a vár pincéjében, hová helyezve voltanak.
A régibb időből több metszeteket láthatni a vár falában, a bástya első és második emelete között a falba helyezett két faragott köven két szárnyas angyal van dombormetszésben virágkoszorút tartva, egyiknek derekát szalag folyja körül, melynek balfelőli végén a következő két betű c. e. és MDXL. év látható. A koszorúkhoz ragasztott paizsban jobbról egy csillag, balról a hold újsága, melynek a püspöki süveg felőli szárnyához egy farkas tátott szájjal ólálkodik.
Szamosujvár lakosai örmények, számok 3-4000-re megy, kiket II. Apafi Mihály telepített ide, a kereskedés terjesztése okáért, jól tudván, a hon boldogságára nagy befolyással van a kereskedés. 1672-ben Moldvából s Lengyelhonból – hová Ázsiából vándoroltak a középidőben – jöttek be.
Sok tekintetben nyomasztó viszonyaik miatt anyagi érdekekkel levén e nemzet elfoglalva, nem csoda, ha a szellemi műveltség sok ideig háttérben maradott. De az újabb időben állanak elő közőlök is a zöldasztal mellett szintúgy, mint bármely társas körben, bátran megállható férfiak. Vannak házak, hol a magyar irodalom becsesebb termékeit s a folyóiratokat láthatni.
A társas élet igen vidor farsangon, s vigalmaikon nemzeti színezet ömlik el; e nemzetet hozzánk igazi benső rokonszenv csatolja s nem zavarnak annyi magyar kedélyt, mint a szászok.
Van csinos táncterme, színháza s kaszinója, mely a lelkes városi főjegyző, jelenben országgyűlési követ, J. B.-nek köszöni lételet.
Megtekintésre méltó a Károly-Ferdinándról nevezett katonai nevelőintézet, hol 50-60-ig való gyermekek nyernek oktatást 5 tanítótól. Rend, fegyelem, tisztaság, pontosság jellemzik ez intézetet.
A városi tanítóintézet nem a legjobb állapotban van. Rafael, örmény születésű angol lovag, szép tőkét tett le egy szamosujvári gimnázium fenntartására, de mely a tanító kinevezési jog feletti viszályokért, még mind ez ideig nem létesülhete. Szomorú, mikor a nevelés fontos ügye szenved késedelmet, minden fontosság nélküli egyenetlenkedések miatt. Itt eszembe jut a pesti Ludoviceum.
A róm. katolikusoknak három egyháza közől legszebb a piaci, meglepő oltári ékessége Corregionak Krisztus roncsolt testének keresztfáról levételét ábrázoló gyönyörű festménye, melyet boldogult Ferenc császár ajándékozott egy a város ügyében Bécsben járt küldöttségnek a császári képtárból. A templom egészen vassal – vaskerítéssel – van környezve, melyhez a vasat Mária Terézia ingyen rendelte a borockai vashámorokból.
A Karácsoniaktól alapított s nevöket viselő kórház is meglehetős állapotban van.
Szamosujvár házai, épületei ízlést tanúsítók, utcái egyenesek, csinosok. – Általában meg tetszik, hogy kereskedő város; mert jólét látszik mindenfelől. E város jövendőjére két dolog lesz nagy befolyással, mint egy igen derék férfiútól hallottam, az országos postaútvonalnak a városon keresztülvitele, mi már felsőbb helyen is meg van nyerve, másfelől Doboka megye praetoriumának áttétele, mi mind ez ideig, némely a bureaucratia túlnyomó befolyásától félő tanácsbeli egyének szűkkeblűsége miatt, ki nem volt vihető. De reményljük, rövid időn, eloszolván az előítélet, balhit fellege, teljesülend Doboka megye rendeinek méltányos óhajtása, s lesz házok Szamosujvártt, hol szabadon gyűlésezhetnek.
II.
Miért szeretlek olly hőn, szülőföldem, hazám?!
E r d é l y i.
A szamosujvári hegyre fölérve, a legszebb kilátás nyílik előttünk meglepő pompájában, hátunk mögött az ujvár bástyái, melyeket csinos kert övedz, hajdan a Szamos egy ágának medre, mely védsáncként szolgált, az agg vár romjai mindinkább tünedeznek. Szemben Erdély legmagasabb hegyeinek egyike a Cibles büszkén emeli hármas csúcsát a távol ködéből, mintegy az erdélyi 3 egyforma jogokkal bíró nemzetet juttatva eszünkbe; vajha előbb válnék a 3 egy erős és hatalmas nemzetté, mint a 3 domb egy orommá. Balról látszik Csicsóhegy szirtkoronája, Csicsóvár romjai felett. E várat az erdélyi fejedelmek a moldovai uralkodóknak adták volt kölcsönös barátság jeléül. Práres Péter moldvai vajda Szapolyai János kívánságára Szulejmán ellen fordította erejét, emiatt annyira magára vonta honosainak haragját, hogy csak e várba zárkózva menekülhetett meg a haláltól. 1538-ban István, Péter utódja után a moldvaiakkali viszony láncszemei tágulni kezdvén, a barátság elromlott, s ennek következtében János Zsigmond fejedelemsége alatt a vár széthányatott.
A hegyről vágott számos malomkövekkel nagy kerekedést űznek a szegény oláhok egész Erdélyben. Félkörben a besztercei havasok változatos láncolata zárja el a láthatárt. E hegyről leérve, a legdúsabb növényi élet terül el mindenfelől, lanyha szellőtől hullámzó kalászai a termékeny rónának s a réteknek zöld szőnyege, a Szamos kanyargó hullámaitól hasított mezők új reményekkel töltik el keblünket, s ha ehhez gondolunk egy gyönyörű tavaszi reggelt, midőn a nap felbukkan a hegyek mögül, fénysugárokkal hímezve a láthatár bíborpalástját, s teljes pompájában mosolyog az ég elláthatatlanul, mint egy imádkozó szende leány ártatlan mosolya, majd sugárait a friss harmatcseppek kristálytükrébe füröszti, melyek, mint valami hulló nyughelyekről felrebbenő szárnyas dalosok, hálaimát zengők a mindenek urához; ezeket látva, hallva, tökéletes az idilli kép.
Egy szép növésű erdő mellett a legjobb töltött úton elhaladva puszta dombok közül egyenetlen hegyoldalon, festői tarka csoportozatban elnyúló házaktól körülvéve látszik a décsi reform. egyháznak magas tornya, s közelebb jőve az egész város. –
Décs szülőföldem, csak a honszeretet miatti elfogultságnak kérem hát tulajdoníttatni, ha igen kedvező színben tüntetem az olvasó világ elé; engem Décshez sokféle emlék csatol: itt látám először isten szép világát, itt töltém gyermekkorom rózsaéveit, itt éltem le azon fájdalmas órákat, melyekre visszaemlékeznem vajmi szomorú, midőn a fiatal testemen rágódó veszélyes kórnak majdnem áldozatja lettem. De félre e gyászképekkel, új korány kelt életemnek bús egén.
E város nevének eredetéről a következő mondát regéli a nép.
Állandóbb és boldogabb hazát kereső őseink 40 napig nyugodva Munkácson, hét vezért küldének szét körüljárni a hont, kik sokáig bolyongva céltalanul, hosszas fáradalmaik után végre e városnak jelenleg Óvár nevet viselő emelkedettebb részén egy hosszú kőre leültek, mely ma is látható. Innen körülnézve a táj szépsége mondhatatlan bűvös érzettel tölté el lelkeiket, s kik addig, mint pogányok, napot imádtak, elragadtatásuk nemes érzetében egy szent eszme villant meg agyukban, hogy van egy igaz, örök isten, s térdre omolva, buzgó fohászt bocsátának a mindenek urához így kiáltván: „Deus! Deus! Deus! hac liceat tellure potiri.” S e háromszori „Deus”-kiáltás adá a városnak mostani nevét. E helyen emlékoszlop áll e történetet magyarázó felírással, mely 1774-ben újíttatott meg.
A megye pecsétje is e jelenést ábrázolja, melyet még m. b. Mária Terézia adott volt, ezt több történetíró és költő is említi, az egészben csak annyi valószínűtlen, hogy őseink még akkor aligha tudtak latinul. A kilátás innen hasonlíthatlan; alatt eddigi hű útitársunk, a Kis-Szamos, lassú, de örömében mindig hangosabbnak tetsző morajjal hömpölyög, kettőztetve rohanását a kis város felé, melynek határain egyesíti hullámait a Beszterce felől jövő Nagy-Szamoséval, hasonlóan a hű szeretőhöz, ki a még csak távolról látott kedves elfogadására már jó eleve kitárja ölelő karjait.
Jobból a Kárpátok folytatása, a besztercei és mármarosi hegysorozat nyúlik el. Balról az úgynevezett Bélahegye egy völgyet formál. E hegyen volt egy vár, mely romjaiban ma is kivehető; e vár uránál tartózkodott, mint menekvő, a tatároktól kergetett IV. Béla király, sokáig, mint a nép beszéli. E helyen jelenleg emlékjel gyanánt egy borzasztó akasztófa áll, földbe szúrt nyárssal együtt, rettentő gúnyképeül felvilágosodott századunknak, hogy ijessze el a gyújtogatni-, rabolni akarókat bűnös merényeiktől. Oldalast a kapjoni szőlők zöldtengerének felületén áll a gr. Haller-család nagyszerű sírboltja, hol megyénk egykori közszeretetű főispánja, Haller István nyugszik. Nyugodjál csendesen szép szellem, az eszmeforrongás szakában, korunk reformjainak kezdetén hunytál el, s nem repeshetett szíved örömében, pedig feljajdult volt egykor bánatában.
Tekintsünk közelebb. Félkörben nyúlik el a város rendetlenül szétszórt házaival. Éppen a Szamos partján fekszik az agg modorú Haller-ház, hol I. Rákóczy György sokáig lakott; egyik termében láthatók a nemzeti fejedelmek életnagyságú képei. Konyhájának gótmodorú kéménye sokat jelentőleg emelkedik ki az újabb ízlésű épületek sorából, mint borús emlék a sötét múltból. Itt tartotta 1638-ban II. Rákóczy György ama nevezetes országgyűlést, melyben a sabatháriusok szektája eltöröltetett, s a megesküdt egységhitűek a blandratisták és Davido-franciscanusok közötti egyenetlenkedések megszüntettek. Büszkén emelkedik ki az épülethalmazból a reform. egyháznak négyszögű, faragott- hajdani Décsvár köveiből épített – magas tornya. Az itt talált sok faragott kövek azt gyanítják, hogy e helyen hajdan erős vár állott, melynek romjaiból az augustianusoknak egy zárdája készült, miről Róbert Károlynak 1310-ben költ oklevelében is van emlékezet.
Éppen a város felett – hasonlólag a sz. Gellért Buda felett álló hegyéhez – emelkedik a Rózsahegy, hova a város lakói szép időben gyakran szoktak felsétálni; e hegy nevének eredetéről is egy monda forog a szép szájában, melyet, úgy mint hallottam, nem tartom feleslegesnek leírni.
Ama rémes korban, midőn a kegyetlen Basta, Erdély ostora, űzé kegyetlenségeit, a hegy kúpján azon helyen – melyet szerény ereklyeként most egy kis kápolna jelel -, állott egy vár, melynek ura csak egyetlen Róza nevű leányában találta meg gyönyörét, miután a kegyetlen sors sok csapásai alatt megőszült, kiben a női erények úgy voltak központosulva, mint a virágok minden kecse azok királynéjában, a rózsában. Többen esengtek a leány keze után. Az atya szomszéd Cicvár gazdag ura egyetlen fiának szánta Róza kezét, ki Jenőt, egy szegény nemes leventét szeretett. Jenő a hölgy birtokába szépszerével juthatni nem reménylvén elhatározá azt elszöktetni; mit meg is tőn. Özvegyült a nászsereg, de Cic úrfi arájának csak hűlt helyét találta: felült hát legsebesebb paripájára, a szökevények után rohant, kiket utolérvén Jenőt, azon helyen, melyen jelenleg Jenő nevű oláh falu áll, megölte. A hölgyet paripájára fektetve visszairamlott, azon helyen, hol most Kérő nevű falu áll, habot tajtékzó paripája kidőlvén alóla, bocsánatot kért a nőtől bőszültségeért, de sikeretlen; mert az ájult nő eszméletlen volt, vállára vevé tehát, s midőn hazaérkeztek, a magához tértet újólag kéréseivel ostromlá Cic úrfi, ki mindig tagadó választ nyervén, Rózát e hegy kúpjáról a Szamos hullámai közé taszítá, maga pedig új nászi tervekről gondolkozva, hazament. Róza testét az egyesült Szamos dagadó hullámai kivetvén, a lakosok – azon helyre, honnan letaszíttatott, s hol jelenleg a leány nevét viselő temet van -, eltemeték.
Sokszor, igen sokszor néztem körül az említett, sok tekintetben nevezetes történeti emlékű helyeken, s lelkem mondhatlan bűverő varázsával ragadtatott vissza a múltak világába, andalodni annak sokszínű képein, s így kiálték:
A mult csak példa legyen most - - - - -
S égve honért bizton nézzen előre szemünk.
Lássuk Décset, amint van.
Décs lakosainak száma 4-5000-re megy, kik többnyire hivatalnokok, kereskedők, kéz- és földművesek; magyarok és oláhok; reformátusok, római katolikusok és görög egyesült hitűek. Földje termékeny, még Rákóczy György is, ama híres zsibói harc után ide küldötte 1765-ben csépeltetni és kenyeret süttetni Mikes Kelement, mint jó búzatermő helyre. A fő, középnemes és polgári osztályt lehet megkülönböztetni, az osztályzati választófalak egy időben igen nagyok voltak, de az idő és korszellem a közelebbi időkben mindig rombolja, annyira, hogy rövid időn kevés nyomaira tlaálunk. A címkórság egyébiránt egyik uralkodó betegség közöttünk.
Nyilvános mulatóhelyei a „társalkodási egylet”, mely szép jövőnek néz elébe, a közelebbi időben gyökeres reformokon menvén keresztül, mivel a visszaélés és sokaknak önfejűsége eredeti szerkezetéből kikezdette volt vetkeztetni. A nők is a szépirodalmi könyveket, bizonyos szabályok mellett díjért kikapják elolvasás végett. Az egylet termét táncvigalmak, színimutatványok, s jótékony célú mulatságokra át szokta engedni.
Van egy, meglehetős állapotban levő kávéháza is. Bájliget nevű, egyetlen fűzfából álló, sétahelyét a Szamos kiáradó hullámai rongálják. Azért ha sétálni akarunk, a „Rózsahegyre” mászunk, vagy szép időben a Porond nevet viselő, két víz közötti, nyilvános szigetkertekbe megyünk, hol igen érdekes, többnyire gazdasszonyi munkával foglalkozó hölgyekkel lehet találkozni és társalogni.
Nevelőintézetei: két fiú- s egy leányiskola, meglehetős állapotban. A reformgimnáziumának igazgatása közelebbről ügyes kezekre bízatott s jó tapintatú tanítók oktatnak jó rendszerrel. A kisdedóvóba is néhány hét múlva elkezdődik a tanítás. Elegendő képességgel bíró kisdedóvóról már gondoskodott a választmány.
Maga a város ó stílben, rendetlenül épített házakból áll. Közelebbről néhány szép ízléssel készült épületek nagyon emelik a város díszét. Kényelmes járda övedzi járattabb utcáit. A piac ki van kövezve, s rövid időn Décsen már sár nélkül is járhatni.
E város lakói jó gondolkozásúak, minden célszerű vállalati iránt rokonszenvvel, buzgalommal viseltetnek. Nem egy haladási eszme talált már Décsen, Erdélyben legelőször visszhangra. Décsnek volt először saját lakkal bíró kaszinója, kisdedóvója, megyei tűzkármentő-társulata. Itt nyílt meg az első „honi kelméket áruló kereskedés”. Sok helyen láthatni a szobában csinos szövőszéket felállítva, mellyel többnyire a háziasszony és kisasszony működik. Ők saját műveiket viselni nem szégyenlik.
Azon jó véleményt, mely Décsről, kivált az újabb időben el van terjedve, néhány lelkes férfiaknak köszönhetjük, kiket tántoríthatlan buzgóság, nemes kitartás s rendkívüli szilárdság jellemez, s ritka elszántsággal állanak minden új vállalat élén, de neveiket – mivel szerénységöket sérteni nem akarnám, elhallgatom.
Décsről azt is beszélik, hogy szerfölött pletykák, rágalmazók lakói. Nem célom e részben védeni, hogy itt is, mint majd minden kisvárosban vannak, kiket B. frakkja, Sz. kocsija, T. szerelmi viszonya, N. álkövektől csillogó nyaklánca jobban érdekel, mint bármely érdekes irodalmi, művészeti dolog. Dologtalan, emberszóló kávénénikéink vannak ugyan, de vannak derék férfiaink, lelkes honleányaink, kik bármely nemzetnek díszére válhatnak.
III.
Emlék vagy te magad, szomoru emléke a multnak.
V ö r ö s m a r t y.
Azon ábrándszerű regényes elmélyedést, melybe merül lélek, midőn Décs nagyszerűen fenséges környékét elhagyá, nagyon megzavarva a város végére hordott szemétbuckák bűzhödt szaga. Az efféle a szántóföldek kövérítésére jótékony hatással van. Kár, hogy a városi elöljáróság figyelmét kikerüli.
A Szamos két ágaira épített, rossz állapotban lévő két fahídon át vergődve, újólag több gyönyörű völgy nyílik a szem előtt; de legszebb az, melyet a Kis-Szamos gyors hullámai folynak keresztül, termékenyítve sok falu téreit, miket puszta szemeinkkel egy pillanatra átfuthatunk, semmi sem akadályozván a kilátást. Nevöket egy fűzfapoéta a következő candentiás versbe foglalá:
Décs, Kozhárvár, Monostur,
Mihályfalván Bacza túl.
Retteg, Felőr, Keresztur, -
Kudun fekszik Bethlen túl.
Kozárvártt volt hajdan, mint mondják, a Chazarok vára.
Bacában megnézést érdemel a g. Lázár-család aggszerű kastélya, kormos falaival. Jaj annak, ki annak rejtekeibe, föld alatti üregeibe bemegy – azt mondá babonás vezetőm -, mert ott egész éjjel ördögök szekereznek, s aki megjárja, a rossz lelkek és szellemek magukkal ragadják. Midőn csodálkozásom nyilvánítám a nép babonás hitén, egy falusi nadrágos ember adalékul a vastag sötétségben és tudatlanságban élő oláhnép ismertetéseül a következő furcsa történetet beszélé, melynek színhelye a közel fekvő falvak egyike volt. Láthatni ebből, hogy Könyves Kálmán dicső királyunknak a boszorkányok büntetésére (?) hozott régi törvénye nem élte túl magát, s ma is lehetne alkalmazni, különösen az oláhok között található számos ámító, kuruzsló vén banyák ellenében.
Egy oláhnő némi aprólékos családi kedvetlensége kkövetkeztében megszökik szerető férjétől, senki nem tudá hová, a megkeseredett családapa nem tudá, micsoda eszközöket kísértsen meg neje feltalálására. Több falusiak tanácsára elhatározá, egy szomszéd faluban lakó jós- quasi boszorkánynőt megkérdezni a teendőkre nézt. A férj el is ment, s azon válasszal tért vissza, hogy neje megkerül, h a banyának előlegesen 10 pengő frtot fizet, mit útiköltségül kell adnia az útra indítandó szellemeknek. A pénz előlegesen le volt téve; de a férj hasztalan várja neje megjöttét, két hét teltével visszamegy, felpanaszolja megcsalatását, s lefizetett pénzit visszaköveteli. Tudom okát, miért nem értünk célt, mondá a jósnő: nőd védszelleme nagyobb összeggel vesztegeté meg ügyvivő ördögeimet, hanem adj még 10 frt, s fogadom, nőd megkerül, az ellenesetben pénzedet visszafizetem. A nő a következő nap megjött, s férjének kérdezőskedéseire azt felelé, hogy távol rokoninál volt, s a múlt éjek egyikén álmában kísértetek jelentek meg, férjéhezi visszatérésre nógatók, kiknek sugallatára jónak látta, hazajönni.
Ez esemény óta még jobban hisz a nép az asszonynak, s számosan látogatják időnkint.
Gondolkozóba estem, s szánalomérzete kelt keblemben a baromként tengő, szellemi, anyagi tekintetben nyomorult oláhnép sorsa iránt, s így kiálték: „népnevelés, jöjjön el a te országod!” Az idő alkonyat felé volt, midőn a rémes kastélyt megjártam. A parasztok éppen akkor tértek haza mezei munkájokból, szomorú dallamú énekekkel enyhítvén a nap fáradalmait. Nagy hatással volt rám az ének. Szegény nép! nemzeti éneked oly szívrehatólag hangoztatja szomorú helyzetedet; mikor érkezik meg várt messiástok? vajha a folyamatban lévő hongyűlés lendítene valamit állapototok javításán, vajha az önzés sugallati meg ne gyengítenék a hazafiság érveréseit. Hisz a szellemi törpeség is csak az anyagi rossz helyezet természetes következése. Nekem erős hitem: hogyha megmentjük a népet a sok terhek nehéz igájától, mívelődni fog. A földesurak ragadják meg az alkalmat népi oskolák által hatni a nép felvilágosítására; mert csak így gerjeszthetünk bennek nemzetünk iránt igazi rokonszenvet, ha felöleljük magunkhoz, sorsukat mintegy magunkévá tesszük, s csak így leszünk nagy, erős nemzetté, mint voltunk hajdan, midőn a testvérhonnal kezet fogva egy lobogó alatt öntők vérünket a dicsőség babérkoszorújáért.
Mint a nagy király alatt, midőn
Három tenger partviránya
Alkotott határfalat.
Ezen kis intermezzo után visszatérek útleírásom folytatásához. Fel-Örbe-Kereszturon laknak megyén két jeles publicistái; s Keresztur szép fekvésű, termékeny faluhely, itt lakik országgyűlési egyik követünk, ki régóta foglalkozik B. Szolnok-megye statisztikai leírásával. Vajha mentől előbb világot láthatna a mű, mely iránt oly szép reménnyel vagyunk. Retteg népes vásárairól híres, s jó állapotban levő népiskolája gr. B. I. lelkes buzgalmának szüleménye.
Kudon túl egy lombkoszorús völgykanyarulat labirintjaiból kijutva zöld bokrokkal s mezei virágok tarka szőnyegével bevont halmok oldalánál kígyódzó, jó állapotban lévő út vezet a bethleni, közelebbről nagy költséggel épült kőhídra, mely roppant megyei erőt emésztett föl, és feltűnnek nem messze a Szamos gyors hullámaitól, Bethlen nevű falu egyszerű házai, gr. Bethlen Ferenc nagyszerű kéjlaka a falu közepén angol ízlés szerint rendezett kertjével, melynek gyönyörű parkjai, virágos ágyai, regényes lúgosai a legmagasztosabb érzéssel töltik el az utas kebelét, ki a sétányokat képező hársfák árnyékába dől pihenni a látni vágyódás fáradalmi után. A gróf jó ízlését a legszebb virágokkal ellátott üvegháza, nagyszerű kőpincéje, s általában minden építményei tanúsítják.
Itt lakik gr. Bethlen Pál is, az erdélyi gazdasági egylet elnöke, j gazda megyénk főispánja is: mindkettőnek leánya, Erdély legkellemesebb, szellemdúsabb úrhölgyei közé tartozik.
Az említett grófok emberszeretetét s hazafiúi gondolkodását tanúsítja, hogy a veszélyes pálinkaitalt, ámbár ez Erdélyben egyik legnevezetesebb gazdasági cikk, nem főzetik; cselédeiknek a más udvarokban szokott pálinkaadagot ki nem szolgáltatják, s már számos, szeszes italok mámorába elmerült vetemülteket megtérítettek; e körül érdemei vannak helybeli ifjú ev. reform lelkész, tiszteletes Mihály Endre úrnak is, ki alkalomszerű, templomi beszédei által, nagy befolyást tett a nép erkölcsi javulására, a faluban meghonosult sok zsidó szomorúságára, kiknek pálinkájuk nem kél.
Megtekintém Bethlen-vára romjainak maradványait is; e vár történetén, a bős feledékenység koszorútlan alakjai lebegnek, múltját, mint az erdélyi várak nagy részét, sűrű homály fedi, mi fennmaradott, azon szomorú, Erdélyt megrázó tragédia, mely 1674-ben e vár mogorva falai közt játszatott el; mit leírni nem tartok érdektelennek. Cserei kéziratban lévő históriája után deési ev. reform. lelkész, Medgyes Lajos barátom is, megénekelé e történetet Fibán című, a Kisfaludy-társaság által megkoszorúzott balladájában.
Azon időben, midőn a kislelkű, gyáva, első Apafi Mihály ült fejedlemi trónon, a hon két pártra volt oszolva: az egiyknek feje volt gr. Bánfi Dénes, ki a szent hon érdekében sokat küzdött csaták s lágy béke idején. Ő a két szomszhéd hatalmas császár, a német és török uralkodók közt, a haza függetlenségét fenntartani igyekezett; a másik pártnak feje volt gr. Teleky Mihály, mely a hon boldogságát a felséges ausztriai császár ótalma alatt reménylé. Bánfi, mint a fejedelem sógora, bízott akaratja szilárdságában, szándéka tisztaságában, s ügye szentségében, s mindent feledő elhatározással kísérté meg a hatalmába álló eszközöket felhasználni célja kivitelére; nem sokat adott a külszínre, mely különben is sokszor csal, s Apafiban biztos támaszt reménylt; de feszes magaviselete által mindent elidegenített magától és senki sem viseltetett hozzá valódi, benső rokonszenvvel, mint érdemlé. Apafiban gyanú ébredett, hogy Bánfi a fejedelemségre vágyik, melynek lángját még Teleky Mihály, a fejedelem kedvenc embere is éleszté; sokkal gyengébb ember volt pedig, kivált midőn a kelletinél többet hörpentett ő fejedelemsége Sámson jó borából, hogysem a gyanúk szikráját elölni tudta volna. Bánfinak veszte el lőn határozva, Teleky rábeszélésére s áskálódásai következtében, kinek a költő következő szavakat adott jellemzésül a szájába:
A fejedelmet rávevém, hisz könnyü ez nékem,
Erdélyben, mint én akarom, most minden ugy mégyen;
És tudod, mert délután tevém udvarló tisztemet,
Meleg fővel helybenhagyá kiszámolt tervemet.
Bánfit a bethleni várba zárták, ellene a következő vádpontokat emelték:
Hogy gyüléseken gyalázva Apafi tetteit,
Pártokra csábitgatja az ország rendeit,
És, hogy királyi fény ragyogja udvarát,
S hogy németnek álkodik eljátszni a hazát.
Hogy nagyobb költséggel élt, kevélyebben viselte magát, hogysem egy magános emberhez illett volna, hogy a fejedelmet s országot nem tisztelé, sőt gyalázta, hogy egyes embereken erőszakot követett el stb. stb. Mivel fejedelemségre vágyásait bebizonyítani nem tudák, fel sem vették a vádpontok közé. Az országgyűlés Bánfit halálra ítélte. Gyors futárt indítottak a szomorú hírrel Bethlenbe, mely szinte éjfélkor érkezett meg, s Pataky Istvánt, ifjú Apafi nevelőjét (e sorok írójának elődét, ki 1668-ban lett a kolozsvári ev. reform. tanodában a bölcsészet és régi nyelvek tanárává), legottan beküldék Bánfit álmából fölverni. Lassú léptekkel közeledett Pataky, hogy Bánfiné föl ne ébredjen, de hasztalan, mert felriadt, Pataky latinul így szólott: „Nagyságos úr! keljen fel, készüljön a halálra, az ítélet itt van kezemben, meg kell halnia.” Bánfiné gyanakodni kezdett, mivel diákul beszéltek, s kérdezé: mi dolog? Egy ideig mindketten titkolództak, de később, az idő rövid levén, megvallották a dolgot; Bánfiné, a leverő hír hallatára mint lágy szívű, gyöngéd nő ájulásba esett. Bánfi utósó imáját bocsátva a mindenek urához, kihívaték az udvarra, hol szőnyeg volt elterítve, melyet Bánfi háromszor került meg, de letérdelni teljességgel nem akart, miközben Csáky László így kiálta: „Uram, meg kell lenni!” Pataky vigasztalta, s bátorította szelíd szavakkal Bánfit, míg letérdelt végre, s feje a hóhér pallosa alatt esett el. Apafinő, a lelkes Bornemisza Anna, pártját fogta Bánfinak, s rávette férjét az ítélet visszavonására. A fejedelem kemény szívén a női csábszavak, az öntudat kígyói közt, keresztülfolytanak. De a kegyelem későn érkezett a bethleni várba…
1575-ben Békesi Gáspár, fejedelmi vágytárs és hatalmas pártfőnök, a Bethlentől nem messze elvesztett csata után, e várba menekült. Bátori István is a később Békesitől elhagyatott várba vonult. Kemény János halála után 1600-ban az ország rendei a fejedelemválasztásban nem egyeztek meg, s két hatalmas párt alakult, az elsőnek fészke Bethlen, a második Görgény volt.
Ennyit a bethleni várról.
IV.
Téged még az erős természet szüle magából,
Hogy mint embernek gyarló munkája felejtett
Porba ne szállna tetőd, hanem állna míg emberek élnek,
És a harczos apák hírének lenne tanúja.
V ö r ö s m a r t y (Cserhalom)
Bethlentől, ha eltávozik az ember észak-kelet felé a besztercei csinált úton, lassan elmaradoznak a Szamos szőke hullámai, keresztül öntözvén több termékeny faluk határait, s helyette a gyors Sajó hömpölygő árjai kísérik az utast, melynek egy kanyarulatában fekszik Kerlés nevű falu.
B. Szolnok, Kolos megyékkel, úgy Beszterce vidékével határos, az igen szétzilált, s nagy terjedelmű Doboka-megyének egyik szélén. Mulassunk kevéssé tovább e történetileg is nevezetes pontján a honnak, mely mint legjelesebb költőnk. Vörösmarty Cserhalom nevű hőskölteményének színpada, másfelől mint nemes ízléssel kiállíttatott építészeti ritkaságokkal, s természeti szépségekkel földíszített hely is, sok tekintetben figyelmet igényel.
Besztercétől három-, Bethlentől két órányira kanyaruló hegyek közé vonuló domboldalon félkörben észak-keletre nyúlnak el a kerlési oláh és szász lakosok egyszerű házai és kunyhói, sokszínű növényvilág- s termékeny gyümölcsfáktól körülvéve, melyek közül méltóságosan emelkedik ki e falu birtokosa, gr. Bethlen Lajosnak olasz ízléssel épített négyszögű nyári laka, monda szerint, hol hajdan a tatárfőnök sátrai nyuladoztak. A kereszténység első századában nagyszerű zárda állott itt, mely sokszor ki volt téve a kunok pusztításinak, kiket rokonai segítségével Salamon király megszalasztott, a templom megmaradt, hová isteni tisztelet tartásra sokáig kijárogatott egy Mercur Sz. Jóbbi nevű lelkész, későbbi fejérvári főpap, kinek délesti imája, kyrie eleisona hangzott s innen eredett a falu neve Kerlés, Budai Ferenc szerint. Határa nevezetesebb részének Makerca tisztása nevét kapta a sötétség és tudatlanság egyik századában, 1070-ben egy hasonnevű, e helyen egy magyar katonától megégetett boszorkány nőtől; Gévica gödre hasonnevű magyar leánytól kölcsönözte nevezetét. Cserhalom, az egészet belepő cserbokroktól neveztetik, melyek nagy része már hatalmas nagy fákká nevekedett, sz. László hegyének is mondatik a régiektől, s búcsújárással tiszteltetett a szent király emlékeül. Többször körülnéztem, de nem keresék történeti emléket e helyen; mert elmondá a nagy költő: „Nincs oszlopod ércből, oszlop vagy te magad, oh diadalmak halma, meződdel!” Budai F. így írja le Cserhalom történetét: Salamon király 1070-benelhagyá Dobokát egész hadi erejével, s Kerlés alá érkezett, eleinte fel sem vette őt a kun, megtudván azután, hogy a magyarok csakugyan jó erővel vannak, Cserhalom nevű dombra vonult, s onnan nyilaza a magyarokra, utánok szágultoztak a magyarok; felugratott László, s egymaga négy kunt ölt meg. Futásnak iramodtak a kunok, utánunk a magyarok, s köztök a három királyi rokon Géza, Salamon és László, ki már meg volt sebesítve, megpillantván, hogy egy kun szép magyar leányt lovára kapott fel, s villámgyorsasággal vitte, űzőbe veszi, kit a váradi püspök leányának gondolt lenni. Utolérvén a kunt, keresztülszúrta, a leány minden esdeklései dacára. A herceg gyors paripájának neve Zúg volt!!
Doboka-megye 1748-ban választott címere e jelenést ábrázolja.
Mikor ilyen történeti emlékű helyeken járok, lelkem mindig valami ábrándszerű elmélyedésbe esik, s a képzelet világánál a múltak sötét honában barangol. Körülnézve Cserhalom büszke tetején is, visszagondolék a dicsőséges korra: mikor együtt az erő, bátorság, józan okosság őr vala és akadály az enyészet napjai ellen, s az elpuhult nemzedékben, mintha nem ismernék a dicsők utódaira, mintha azoknak szelleme dörögné füleimbe a költő szavait:
Romlásnak indult hajdan erős magyar,
Nem látod a boszús egeknek ostorait nyomorult hazádon.
Vörösmarty hőskölteménye oly hűn állítá előmbe a nevezetes ütközetet: Látám –
Salamont, milly méltósággal jár seregeknek utána,
Nagyra törő lelkének nincsen semmi határa;
László a fejedelmi vitéz áll, tiszta szivében
Él az erős isten, s a nemzeti ritka dicsőség.
láttam győztes Bélának idősb fiát, Gézát is, hogy milly
Elszántan, de okos gonddal viszi harczvitézit,
Láttam mint pihen sátra alatt gőgös Ozul haragos fejedelme kunoknak. És mint:
Már hegyen ül terhes felhőként népe Ozulnak.
Mintha láttam volna, midőn
László rettenetes kardját Árbocz vállába becsapja,
S néma szelidséggel vezeté atyjához Etelkét.
Ha egy oly ember áll meg e helyen, ki honja múltjára büszke, s öröm vagy bánat könnyűi közt mereng, s annak változatos képein, fölgerjedt keblében a nemzeti érzelem magasztos heve, s mondhatatlan lelkesülés szállja meg szívét, mely ily fohászban tör ki:
Vajha midőn ide tér honunk fia el ne feledné őseit!
E helyen jelenleg gyönyörű kert terül el; a birtokos földesúr gr. B. L. jó ízlésének bizonysága, ki példányokat küldvén fel Münchenbe kertje szebb részeiből képekben ábrázolva ezelőtt néhány évvel, a bajorhoni kertmívelő társaság tagjának neveztetett ki.
A tíz ölnyi, a monda szerint: az elhamvadottak tetemei által is nevekedett dombon áll a felséges grófi lak, olaszfedéllel, mitológiai szobrokkal, melynek egyik homlokára van írva, „1808 a barátságnak szentelve”. A másikon latinul: „Élvezd olykor a természeti örömeket, mint én gyönyörködöm azokban.
A lak belsője még meglepőbb: a középszobában paizsok függenek, kardtokok, szuronyoktól, s mindenféle aggszerű fegyverektől árnyékolva, a fal művészileg van festve; a nagyobb részint históriai képek között legművészibb, mely a megye pecsétjére festett fenn említettem jelenést ábrázolja. A más két termek is jó ízléssel vannak kiállítva, s figyelmet magára vonja különösen egy, a szoba falát béborító régi szövet, melyre a németalföldi háború finoman ki van varrva. Az egész épületet kert környezi, melynek bemenetelénél e felirat van: „Siste viator ubi stare jubet, adstupe non artis, sed naturae delicias.” A nyárfákkal beültetett út mellett balról egy, 12 öl hosszú és 5 öl széles tó nyugszik tojásdad idomú ágyában, hová egy kőoszlopból ömlik a víz bőv mennyiségben, melyen e felirat van: „Így a fatum kezéből, néha tisztán, majd zavarosan folydogál az élet.”
Egy csergedező patak partjától nem nagy távolságra a szerelem istenasszonyának szentelt nyári lak tűnik fel Venusnak az ajtó felé festett művészi képével. A kanyargó ösvényen egészen leereszkedve mohasztal mellett vizet okádó hal derekán Neptun ül tridensével; a csörtető forrás öntözi a körülnyiladozó vízi liliom- s másféle virágokat, amelyeken nyugvó vízcseppek, midőn a nap sugárai a fenyőfák levelei közt bélopódzhatnak, gyémántként tündöklenek, meg-megszállva néha a szomjazó szárnyas dalosok tarka seregétől. Efelett magas kőszirtbe 18-20 lépésnyire van bevágva egy nagyszerű családi sírbolt, ki- és bejárással, gyermeki szent kegyelet munkája. A külső bejáró felett az irat áll:
Pallida mors animum nullus mihi conterit honor
Tristia, quod cogor, regna subire tua.
Hoc ego nam vivus, monumentum condere feci,
Post vitae turbas, pace frui solida.
A sírbolt kijárásán ezt olvashatni:
Irtózatos csendes e sírnak mélysége,
Ismeretlen helyet fed gyász setétsége,
Óhajtott nyugalmat cska e helyen lelhetsz,
Hazádba csak ezen setét helyen mehetsz,
Itt lesz düledékké a testnek porfala,
Itt válik hamuvá, a mi hamu vala.
Szegény szív, ha megszünsz végre hánykolódni,
Zürzavarok után, itten fogsz nyugodni.
A sírboltba egy, ruganyok ereje által nyíló vassal borított ajtón e rémes vers van metszve:
Nyugalom révpartja e hely a fáradtnak,
Szünik itt ereje minden indulatnak,
Sors, ember, erőszak itt nem uralkodó
Itt lesz csak egyenlő minden, mi halandó,
Nem nyom itt már terhe az életnek senkit
Csak az lesz szabaddá, kit a sors ide vitt.
Belül az élet fonalát nyújtó és elmetsző párkák életnagyságú szobrai láthatók, s egy szegletbe Satura körül koponyák szétszórva, lámpa, és sok halálra emlékeztető borzasztó eszközök vannak egy paizsra függesztve, melyen olvasható: „Pax vobis” felirat. Az egész művészi kiállítás tanúsítja a sírboltot készíttető s rendező gróf élénk képzelőtehetségét s költői lelkét. Ily helyeken körültekintve jeges kezekkel ragadja meg az ember keblét semmiségének érzete, s a merész lélek szárnyaszegetten törpül le a múlandóság ujja előtt. a sírbolt mellett csakugyan sziklaüregbe vágott remetelak van, benn egy tölgyasztalon koponyák, fapohár, szárított füvek, szögletben szalmás faágy láthatók, a régibb időben az ide belépő elé egy agg remete állott, de a szent atya hirteleni előugrásával több nőt veszélyesen megrémítvén, most a vadászház padlásán nyugszik. Itt a falba ezen mondások írák egyfelől: „Deus, felicitas, homo, miseria”, másfelől: „Inertibus horis ducere solitae jucunda oblivia vitae 1824.”
Alább szép kőpince van vágva egy üregbe, ezek között mindenfelől a kősziklába számos nagy nevek s érdekes jelmondások vésvék, melyek olvasgatásával napokat tölthet el az ilyenekben gyönyörködő. Jobbra ezektől csakugyan szirtbe vágva állá két emeletes vadászlak telve a völgyben talált koponyákkal, csontházakkal, vas sarkantyúk-, páncélok-, sisakokkal, dárdák-, kengyelek-, paizsokkal, mindezek őseink árnyékát tünteték előnkbe, kik vértezetten, egészen hadi készülettel szállának ki a síkra, vívni a hazáért, királyért és szabadságért. – A fal kitömött állatbőrök-, csontok-, szarvakkal, 3 öles kürttel, tollakkal, s mindennemű fegyverekkel van díszítve. A bérctetőn egy halottas ház6á romot formál, bejárója mellett kőszobor-töredék hever, mely egy könyökére dűlt embert képez bő ingujjal, mezítelen lábszárait két farkas marcangolja, mi ásás alkalmával a föld alól vétetett ki, jelentését homály fedi. Ezen alul csinált várrom emelkedik, alább fürdőház, hova szüntelen forgó kerék vezeti egy csatornába a friss folyóvizet, mely a legerősebb zuhanyt formálja „Éljen Priszaicz” felirattal.
Távolabb vadászház, s zúgó patak partján egy kis regényes lakocska fejérlik. Kissé fellebb kanyaradólag Diána csarnoka áll, régi jegenyefáktól környezve. A több száz fürtöt termő csodaszőlőbokor, mely maga egy regényes lugost alkot, a múlt években ki nem állhatván a tél zordonságát, kiveszett. – Ennyit a kertről. – Mindent igyekeztem legalább futólag megemlíteni, mi magára voná figyelmem, hanem a sok természeti s mesteri szépségek élethű festésére egy költői toll kellene, mivel én nem bírok, s azért csak a látottak egyszerű száraz elbeszéléséből áll rövid vázlatom. Annyira el volt foglalva lelkem, midőn megjártam a helyet, hogy rendszeresen gondolkozni nem tudtam, annyival kevésbé a látottakat elég élénken leírni; mert a logikai egymásután fonala megszakasztatott. Mint egy hatásos francia színmű látásakor: annyiféle érzelmek kapák meg egyszerre lelkemet, gyönyörködtem és borzadtam, nevettem, sírtam, egy pillanatban azon renddel, ahogy a lélekemelő és leverő, fájdalmas, örvendetes visszaemlékezések váltogaták fel egymást képzetemben, vegyítve az előttem álló tárgyak változatos panorámaszerű képeivel. El ne mulassa megjárni e helyet az Erdélyt beutazni kívánó honfi, mert fáradsága jutalmazva leend. – Talán szabadabb lélekkel zengi utánam:
„Cserhalom, a te tetőd diadalmak büszke tetője!”
Forrás: Pesti Divatlap 34., 35., 36-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése