Istent imádjon minden, mert van isten!
A földön, égen és a tengeren:
De hol, minő alakban s mint imádjuk?
Csak megimádjuk – én sem keresem!
A férfiú, az ész szövétnekével
Meg fogja lelni mindütt istenét,
Meg a nyíló tavasznak életében,
S midőn a téllel sírba száll a lét.
Szavát megérti a dörgő viharból,
S a kis pacsirta zengedelmiben,
A büszke tölgyben és szerény virágon,
A föld ürében s sziv redőiben.
De a gyermeknek meg kell őt mutatnod –
Képet kell adnod s vezető kezet;
Az értelemnek fényes teremébe
Az érzelemnek csarnoka vezet.
A szív csatornáján vezesd hajóját
Az élet zajgó tengerébe be –
Könnyen lehet, hogy jégre viszi máskép,
Vagy megfagyasztja az ész hidege.
Mért fosztanád tehát meg himporától
Már bimbaján a gyermek életét?
Miért ölnéd ki ész hideg vasával
Belőle a hit szívköltészetét?
Elég korán, elég korán jövend el
A fanyar élet jégfagyos szele,
Mely hit-, reménye – s szerelem-virágit
Szivetlenül s egyenkint tépi le…
Ha tiszta sallangtól és babonától,
Ha nem rajongó, vak ábránd a hit:
Minden regéje, képe s fényhomálya
Egy-egy eszmét, egy érzést szentesit!
Hadd népesítse hát meg angyalokkal
A gyermek a menny kéklő sátorát,
S találja föl, mit földön nem lelend meg,
Egy túlvilágnak sejtelmes honát!
S ha szent falak közt ünnepélyes órán
Fölsír a szivet rázó orgona;
Vagy bús harangzúgást terek feléje
A csendes estnek néma alkonya:
Ragadja meg lelkét varázskezekkel
A véghetetlen isten ihlete!
A véges ember rejtélyes valója
Legszebb és legdicsőbb költészete…
A végtelennek órjás gondolatja
Léleknek és szívnek rugalmat ad, -
S csak az, kiben magasb emelkedés van,
Lehet, mint ember, nemes és szabad!
Forrás: Pesti Divatlap 33-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. August. 12-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése