I.
Csak te ne légy kegyetlen, kis leányom!
Nem bánom aztán, bármilly végzet ér.
Ma még sugár vagy, mint a karcsu szálfa:
Felállva s égbe nyulva magasan…
Csenditsd le most a vágyódó szerelmet
Kegyelmed édes titkos édenén!
Időt ne vesztsünk! A szépség mulandó –
S halandó, tartós üdvvel, nincs sehol.
II.
Holdnak neveztek a hizelkedők?
Oh, milly nagyon csalatkozának ők!
Te és a hold! – ezek különbözők:
Van-é a holdnak ollyan fekete,
És mégis olly élénk tekintete,
Minőt szemedbe Venus ültete?
Inkább, leány, azt foghatnám reád,
Hogy más se’ vagy, mint könnyü, karcsu nád,
Melly a vidéknek vidámságot ád.
De – ez se’ vagy, nádnak se’ mondalak:
A nád hajol, bár szellő fúja csak;
Te nem hajolsz, - előtted hajlanak.
III.
Ha az neked, lány, boldogságot ád,
Hogy érted égő szívemet kinozzad;
Kinozd tehát!
Búm, üdvöd által, üdvbe mégyen át.
Mióta élek, lány, csak érted éltem;
Tiéd ez élet: vedd el tőlem azt,
Egyetlen éltem!
S én föld-halált menny-élettel cseréltem.
IV.
Nagyok keservim, mert egy szép fiú
A bú fulánkját szűmbe ültete,
S felé, felé csak vágyik most a szű!...
Sürű hajának hollószárnysötét
Szinét az őszi éj irigyeli;
Deli szeménél nem fénygazdagabb
A nap, ha déli fényében ragyog - -
Nagyok keservim, mert e szép fiú
A bú fulánkját szűmbe ülteté!
V.
Ki bizta rád, oh ifju, szivemet?!
Ki tett urammá? szívem szívedért
Miért, hogy immár olly lángolva vív?
E szív nyugalmas volt, érzelme tiszta…
Ki bizta rád, oh ifju, szívemet?
Te vedd el e szív első lángjait,
Ha itt az óra, melly szeretni hagy…
Te vagy királyom , földön égi kincs! –
Tekints reám hát kedvezőn szemeddel,
És vedd el e szív első lángjait!
Forrás: Pesti Divatlap 33-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. August. 12-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése