Fölkerestem drága sirját,
S odaérve, földre hulltam,
Hideg márvány-keresztjére
Csókjaim közt leborultam.
Elmondtam, hogy holta óta,
Mikor baj ér életemben:
Azt hiszem, ez csak azért van,
Mert ő többé nincs mellettem:
S ha öröm ér: azt gondolom,
Hogy csak azért ér az engem:
Mert érettem ő, az áldott,
Imádkozik fönn a mennyben.
Elmondtam, hogy holta óta
Egész éltem tisztább és jobb,
Hogy árnyához, a mely oly szent,
Igy lehessek sokkal méltóbb;
És hogy e sír, melyben fekszik,
Legdrágább nekem a földön,
S legédesebb itt az idő,
Bár ezt könyek között töltöm.
- S im egy korán fejlett fűszál
Lengni kezdett a sír ormán,
Áldott legyen lengése, mely
Az ő köszönése volt tán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése