A legédesebb hangot, mely elbűvöl-bájol,
A legtisztább fényt, mely az égig világol,
A legszebb virágot, mely a földön nyílik,
A legszentebb lángot, mely lobog a sírig,
Ott találod, ahol kezét összetéve
Áldást esd az anya kedves gyermekére.
Tövissel van rakva ez a földi pálya,
Sokszor könnyben úszik két szemünk pillája.
Aki a bút adja az el is oszlatja,
Hála legyen neked irgalomnak Atyja.
De legszentebb könnyel az anya áldozik,
Midőn gyermekéért sírva imádkozik.
Ott áll az egyszerű alacsony kis hajlék,
Benn a szobácskában gyenge mécsvilág ég.
Úgy tetszik a hajlék sivár, elhagyott rom,
Pedig áldott hely az: egy felszentelt templom,
Hol az anya ajkán hangzik a hő fohász,
Én Uram, Istenem, gyermekemre vigyázz!
A menny titkaiba nem láthat földi szem,
De mintha látnám én olyan szentül hiszem.
Elrabolni tőlem e világ nem tudja
Azt az édes hitet mely bíztatón súgja
Hogy az ég angyali ott fenn vigadoznak,
Midőn a jó anyák itt lenn imádkoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése