Erdélyi költőtársaim szeretetére bízom ezt a verset.
Az életemet vele élem.
A vers a pirosabbik vérem,
s rokonaim ilyen vér szerint vannak.
Én versekkel lelkendezek magamnak
örömökön és tragődia csúcsán.
Különös életem külön jussán
a vers a sorsom ajándéka.
Az. Az!... Halálos nagy játéka
szívemnek és testemnek és szavamnak!...
Verseken át belém szeretnek -
versek miatt csúfosan megtagadnak -
a vers az én kitágult életem!
A versek úgy valahogyan - karok:
Megölelem azt, akit akarok!
S híd is a vers profán fejek felett:
Átjön rajta hozzám, aki szeret!...
A vers az én kitágult életem -
óh mindennél több a vers nekem!
Több az örömnél, több a csóknál,
több minden, minden földi jóknál!...
A vers melegít, a vers lángol -
A vers, a vers - a vers a mámor!
Úgy mondom hogy: Az életem bora.
Kínálja csengő lelkek pohara -
s kiiszom csengő lelkek poharából
fenékig és szomjúhozom rogyásig -
iszom: az utolsó Áldomásig,
mikor a magam poharát elejtem...
De addig vers!...
Hogyha aszú, ha rámpás:
csak adjátok, mert mámorokba-rántás -
s aki adta: soha el nem felejtem!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése