2018. júl. 28.

Sziklay Ferenc (1883-1943): Mélységmutató földoszlop




Mező virult a lankás hegytetőn.
Ki bánta azt, hogy nőtt a föld halomra?
Egy célja volt, hogy gyönyörködtetőn
Vándort vidítson égő csipkebokra.
Ki tudta azt, hogy meddő őstalaj
Fölé, évmilliók során rakódott
Kavics, homok, lösz… s a humusz: tavaly
Még lomb volt, mely halódva nemz utódot.

Hiába nőtt széppé, útjában állt
A megszaladt vad életforgatagnak:
Sürgős az út s kihíva a halált
Az emberek, - cél nélkül is, - rohannak.
Minek a domb? – Benzin-pocsékolás!
Vízszintes út kell autós embereknek,
Idegre megy a „hármas kapcsolás”
S pár percnyi késés – milljós kárt jelenthet.

… Szerelmi dalt zenél a kis tücsök,
- Isten boltjában ingyen áll a húrja, -
Vidám, fittyet se hány a napsütött,
Theodolitba néző mérnök úrra.
Pedig a lencse, mint ágyútorok
Pont kis lakása pitvarába céloz,
Mit tudja ő, hogy veszélyben forog,
Hogy – tán a bűn – símábban érjen célhoz!

Omlik a föld. A kotrógép nyomán
Ezer lapát, síró kubik-talicska
Sürögve hordja későn és korán
És lent a völgyben töltéssé lapítja.
A hontalanba vert kicsiny zenész
Ijedve költözik a dombtetőre,
Szívében elhatározás, merész:
Ő ittmarad, mint ősi otthon őre!

Jól számított. A csúcs , az megmarad!
Dalol tovább! … Reménye el nem oszlott.
Szűk lett a táj: kerek, kis földdarab.
Mit tudja, hogy – csak mélységmérő oszlop!
Hogy – én vagyok! A régi szép világ
Még meghagyott, halálra szánt tanúja:
Még leng fölöttem pár szelíd virág
S kis hangom is a régi nótát fújja.

Még állhatok, hogy rajtam mérje meg,
Mily mélyre ásson árkot az új gazda,
Hogy ősi, szép csodák eltűnjenek
S a dőre vágtatást mi sem marassza.
De állok itt hitvallón, meztelen
S kit érdekel,m ég olvashatja rajtam:
hogy nőtt új réteg régi rétegen,
Hogy nőtt virágos domb meddő talajban!

Tudom, ha kész a mű, ledöntenek
És szertehánynak. – Ámde legfelőlre!
S híven megőrzött ősi kincsemet
Elvethetem az újdon-nőtt mezőre.
A régi dal, termőre ért bibe
Útszélre szórva is megél, virulhat, -
Közbül rohanjon bárki – vesztibe,
A Szép örök s ez ment jövőbe multat!

Forrás: Uj Magyar Museum I. kötet I. füzet. Kassa, 1942.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése