Voltaire, tulajdonképpeni nevén Francois-Marie Arouet, a legtöbb oldalú tehetségek egyike, amelyek az irodalomban valaha felmerültek. Az egész XVIII. századra ő nyomja rá működésének bélyegét. A irodalomnak, költészetnek csaknem minden ágában működött, mindenütt nagy sikerrel. Igazán egy műfajban sem alkotott örökbecsűt, de bámulatos ügyessége, mellyel minden tárgyat feldolgozott és szellemessége, mellyel polémiáit megvívta, az elsőrangú szellemek közé emelik. Diderot ítélete a legtalálóbb reá nézve: „Voltaire a legnagyobb írók közé tartozik, de semmiben sem a legnagyobb.”
Voltaire 1694. február 20-án született Párizsban. Atyja, aki törvényszéki jegyző volt, azt akarta, hogy fia is jogi pályára lépjen. A fiatal Voltaire azonban maga határozott pályája fölött. Költeményeket kezdett írogatni, egyikben erősen megbírálta XIV. Lajos kormányrendszerét, miért a Bastille-ba került. 1718-ban megírta első híresebb tragédiáját, az Oedipus-t, újabb elzárása után pedig elhagyta Franciaországot és Londonba ment, hol az angol társadalmi és politikai viszonyokat tanulmányozta. Londonban megírta nagy eposzát, a Henriade-ot, mely IV. Henrik francia király életét tárgyalja. Költői feldolgozásra természetesen igen alkalmatlan, száraz tárgy, de hatása nagy volt s a figyelem Voltaire felé irányult. Egymás után megjelent tragédiái nagy tetszést arattak. Ezeknek azonban már irodalmi értékük is nagy volt. Voltaire drámái kissé halványak ugyan, de a cselekvény nála mindig igen erős s egyes tragédiái a francia iskola legkiválóbb művei közé tartoznak (Zaire, Alzire, Mahomet stb.).
Még sokkal erősebb azonban Voltaire mint prózaíró. Rövid Roman-jai, melyeket ma elbeszéléseknek neveznének, úgy stílus, mint belső értékük tekintetében legtöbbet érő munkái. Hatásuk is talán ezeknek volt legnagyobb. Mint (…) szerkezetük gyakran igen aránytalan, de páratlan szellemiségét bennük ragyogtatja legjobban. Csaknem mindegyikben az emberi fonákságokat, hibákat, bűnöket állítja pellengérre. Angolországi tartózkodásának volt eredménye két másik híres prózai munkája: Filozófiai levelek és angol levelek (Lettres sur les Anglais). Utóbbiakban az angol társadalmi és nemzeti életet ismertette. 1746-ban már mint igen híres embert a francia akadémia is tagjává választotta. Azok, kiket műveiben erősen gúny tárgyává tett, oly fenyegetőleg léptek fel vele szemben, hogy ismét elhagyja Franciaországot s II. Frigyes meghívását elfogadva, 1750-ben Berlinbe költözött.
Berlinben Voltaire főként történetírói működést fejtett ki. E nemű művei szintén kiválóak s különben a kort tudja általános vonásokkal igen szépen jellemezni. Ilyenek: XIV. Lajos századai, XII. Károly és Nagy Péter (Siécle de Loius XIV., Charles XII. és Pierre le Grand). Poroszországban azonban nem maradt sokáig, a berlini udvar levegőjét nem tudta megszokni. Párizsba nem mert visszatérni, mert személyes biztonságáért aggódott; hosszú esztendőkön át a francia-svájci határon tartózkodott, folyton változtatva lakóhelyét. Innen küldözte munkáit Párizsba, melyeken kapva-kaptak a kiadók. Számtalan kisebb jelentőségű, irányzatos színdarabja jelent meg ez időben, ind a felvilágosodás, a vallási és politikai türelem eszméjének szolgálatában. Számos könnyebb formájú költői munkát, költői levelet és szatírát is írt ekkoriban s különösen az utóbbi műfajnak mesterévé küzdötte fel magát. A szegény ördög (Le pauvre diable) és A világfi (Le Mondain) című szatírái valósággal remekművek a maguk nemében. Újabb történelmi munkái szintén nem maradtak el az elsők mögött, különösen egy műve keltett Párizstól való távolléte alatt nagy feltűnést: a Filozófiai Gyűjtemény (Dictionnaire philosophique). Ritka ítélőképességgel, nagy ügyességgel, de gyakran elfogultan foglalkozik benne korának csaknem minden vallási, társadalmi és tudományos kérdésével. Izgató, reformáló, romboló működése ebben és Európának csaknem összes jelesebb tudósaihoz intézett leveleiben tetőződött be. Leveleiből ma már igen sok össze van gyűjtve és együttesen ki van adva.
Voltaire 1778-ban tért vissza Párizsba s útja ekkor diadalmenethez hasonlított. Az út fáradalmai azonban nagyon megviselték s még ugyanazon év május 30-án elhunyt. Halálakor már eszméi csaknem az egész vonalon győzedelmeskedtek s szellemi fegyverei előtt, melyek között a gúny volt a leghatalmasabb, ellenségei nem tudtak megállani. Egész élete nagy polémia volt s végül is ő maradt a győztes. Működésének természetesen van sok árnyoldala is. Hirdette a demokráciát és hízelgett a nagyoknak, türelmet tanított s maga volt a legtürelmetlenebb ellenfeleivel szemben, a vallást akarta megtisztítani a tévedésektől s magát a kereszténységet támadta meg.
Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 12. szám, 1904. jún. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése