Bródy Mihály (1883-1944): Szokrátesz

 

A nap bíbort küld már az égre,
De nékem ez alkonyt jelent.
Sorsomon a törvény pecsétje
S hazám, Athén törvénye szent.
És bár szívtől sugárzik arcod,
Bár ajkadról a szeretet,
Mint üdítő forrás patakzott -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

Hát nincs bennem földi okosság,
Nincs mindennapi józan ész;
Testemre a halált kimondták,
Testem mindig halálra kész.
Nem félem az örök nyugalmat
És nem az örök életet,
Pedig a halál mást nem adhat -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

Az igazság volt célom egyre,
Nem a múló, hitvány javak,
Dicső, nagy eszmékért epedve,
Nem érdekelt a rút anyag.
Ám adják át az anyaföldnek
Ez omlatag portömeget,
Soha senki engem nem öl meg -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

A magasztos, nagyröptű lélek
Súlyos gyötrelmek otthona,
Nem bántják apró szenvedélyek,
Jutalma mártír-korona.
A földi öröm őt lehúzza,
Önérdeket azért feled
Ésl esz hitének vértanúja -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

Kit egy nagy gondolat emel föl,
Eget és földet rengető,
Kibontakozik az a testből,
Maga a szárnyas lélek ő.
Rajta a test csupán csak öltöny,
Mit, hogyha kell, rögtön levet.
Én küldetésemet betöltöm -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

A jólét ellenzésre unszol,
Míg pártot vonz a szenvedés.
Életre kél és hódít újból
A nagy eszme, mely vérbe vész
Útján a világhaladásnak
Az egyének a kövezet.
A rosszak sírt maguknak ásnak -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

Várom a mérget rendületlen…
Te meg nem értesz, Kritonom,
de valami azt mondja bennem:
Sok követőm lesz egykoron.
Kezdője én egy hosszú sornak,
Fölvetem büszkén fejemet,
Míg bősz vádlóim ordítoznak -
Hagyj, Kriton, nem megyek veled.

Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 14. szám, 1904. júl. 3.