Itt kell hagynom kis magányom!
S Isten tudja… úgy sajnálom!
Szemem csak néz könnyben égve.
Hiszen annyi boldog napot
Töltöttem itt békességbe’!
Kicsiny szobám! Roskadt falak!
Titeket itt hogy hagyjalak?!
- Hogy hagyjam itt mohfedeled,
Amely alatt eddig éltem,
Kis házikóm!… Isten veled!
Hányszor ültem itt alattad,
hogyha rügyed kinyitottad;
Vagy ha ősszel hullt leveled,
- Ébredezve, álmodozva,
Vén eperfa!… Isten veled!
Hányszor vártam érkezésed
S hogy aggódtam, hogyha késett -
S mikor megjött a kikelet,
Elhallgattam csicsergésed,
Kis fecskepár!… Isten veled!
Itt kell hagynom kis magányom!
S Isten tudja, úgy sajnálom!
Szemem csak néz könnyben égve.
Hiszen annyi boldog napot
Töltöttem itt békességbe’!
*
S talán nemcsak kis magányom!
Talán nemcsak ezt sajnálom -
Hanem azt a sok szép reményt,
Mit itt szőttem ábrándozva,
Amikor egy szebb világba
Büszkén repült gondolatom!
- Azt is… azt is… elsiratom.
Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 16. szám, 1903. júl. 17.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. nov. 15.
Erdei Károly (1882-1915): Búcsú
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése