Jókai írói munkásságának kellő méltatása immár évtizedek óta az irodalomtörténet íróinak a feladata.
Olvastuk, hogy termékenység tekintetében Jókai a világirodalomban csaknem páratlanul áll; képzelőerejének az utónemzedék csak bámulója lehet, mesemondó készsége kifogyhatatlan; a magyar nyelv bűvös hangszerén kevesen vagy talán senki sem tud úgy játszani, mint ő. Mindezt megírták róla, tanítják az iskolákban, átment és átmegy mindennap a köztudatba.
Egyről azonban ritkán esik szó, pedig fontosság tekintetében első helyen áll: Jókai hatása az ifjúságra. Ez a kérdés, melyet fölvetünk, s mellre igyekszünk megfelelni.
Jókai több nemzedéket nevelt fel hosszú írói pályája alatt, pedig az ő egyetlen nevelőeszköze a toll volt.
Műveivel megteltek az iskolák, azután a családok asztalaira kerültek a könyvek. A fiú és leánygyermek egyaránt olvasta a Jókai szép történeteit, melyekben a legtisztább, legnemesebb érzések, cselekedetek szólottak hozzá. Jókai hőseinek sajátságosan vonzó hatásuk van a gyermekolvasóra. Az erények minden ékességével felruházza őket a költő: bátrak, nagylelkűek, eszesek, szellemesek, végtelenül jószívűek, az élet minden viszonyában alkalmazkodók. Olyan emberek, aminők a valóságban vagy egyáltalában nincsenek, vagy csak elvétve akadnak; lelkesedésük gyakran átcsap rajongásba, cselekvéseik néha mesterművekké változnak, az erőnek szívet-lelket gyönyörködtető mutogatásai; szeretetük a hazai föld iránt valami szent, valami magasztos érzelem, melynek elbűvölő, magával ragadó a hatása. A levegő, melyet a Jókai regényeiben élő szereplőkkel együtt az olvasók is beszívnak: telítve van a magyar föld leheletével, a magyar föld termelte virágok édes illatával. Erdély sziklás vidéke a székely havasoktól a Királyhágóig, a Kárpátok regényes várormán és a Dunántúl szelíd, mosolygó képe; az alföld aranykalászos rónája s a délvidék, a Vaskapu hatalmas szirtjéig: mind benne van a Jókai regényeiben. A költő és festő kettős művészetével alkotott képek felséges sorozata vajon nem járult-e a sok százezer, - sőt a sok millió olvasó hazaszeretetének a felébresztéséhez hozzá, s nem hathatósabban-e, mint a véres harcok puszta emlegetése?
Elképzelhetünk-e fiatal olvasót, aki az Új földesúr Ankerschmidjében nem érezi magát is hasonlónak, midőn a honi föld hantja ide köti, a magyar lélek magyarrá teszi! Jókainak azonban szíve is volt; a szív pedig tudvalevőleg a legnagyobb nevelő. A Jókai szíve nagy az emberszeretet eszméiért való lelkesedésben, s ez az általános, nagy szeretet árasztja szét melegét műveiben. E szeretet nélkül nem volna humora Jókainak, pedig ez idő szerint ő az egyetlen, kiről joggal elmondhatjuk, hogy humora van. Mely nem csak megnevettet, hanem meg is hat. Bensőség, komolyság, tréfa sajátságos, de végtelenül jóleső keveréke a Jókai humora. Kitör az olvasóból a nevetés, de ugyanekkor a sírás is megkörnyékezi.
A mesemondó Jókai nem bölcselkedik, nem is szedi szét az érzelmeket, mint a természettudós az állati vagy növényi testet, hogy minden alkotórészt megvizsgáljon; Jókai csak mesél, hol vidám, hol komoly arccal s az olvasó csak hallgatja, mert tetszik neki, mert nem okoskodik, mert szíve szerint való; a fiatal olvasó pedig felbuzdul névtelen erőtől megkapottan, valami tűz pattan ki a lelkéből: ő is szeretne olyan lenni, mint azok a hősök, akikről Jókai mesélt; ő is szeretné a maga hazáját úgy szeretni, érette meghozná a legnagyobb áldozatot. És nemzedékről-nemzedékre szállott ez a hév és lelkesülés, melynek kiapadhatatlan forrása a költő JÓ szíve volt.
Jókai ideális világa, melybe nem vegyült bele soha semmi szenny, oly kristálytiszta,mint a tengerszem, melynek mélyébe hatolhatunk. Oly meleg, igaz és szeretetteljes, mikéntha a nagy mesemondó az ő olvasóközönségét egy családnak tekintené s ennek a családnak csak szépet, jót, nemesítőt tud mondani.
Ezért valljuk Jókait mindnyájunk nevelőjének, kihez ifjú álmaink, reményeink, nagyralátó törekvéseink hozzá forrottak életünknek abban a szakában, mikor még áldólag, képzőleg hat reánk a példa.
Magyar lelkének részeseié tette azokat is, akik gyermekkorukban idegen nyelven beszéltek s éppen Jókai kedvéért, Jókai műveinek az olvasása közben tanulták meg a nyelvet, melyet Jókainál szebben oly kevesen beszéltek s megszerették a népet, melyet Jókai nemcsak ismert, hanem szeretet is.
Íme, ekkora hatása volt Jókainak a magyar ifjúságra; ezért kell Jókait legnagyobb íróink között is a legáldásosabbnak tekintetnünk.
A költő lelke nem hagyja el soha nemzetét, fölöttünk lebeg s megihleti szívünket, lelkünket. Olyan lesz, mint a földet megtermékenyítő eső, melyre sóvárgunk; mint a napfény, mely életet ad a szívünkben sarjadó gyönge csemetéknek,ezek a gyönge csemeték pedig: a hazaszeretet, a fajhoz való ragaszkodás, a tiszta erkölcs, a jóság és becsületesség.
Magyar ifjak, legyetek ti is az ő tanítványai, olyan tanítványok, mint aminő a mester: lelkes, meleg szívű, tettre kész.
Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 7. szám, 1904. máj. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése