Oláh Gábor (1881-1942): Az arany ember

 
- Jókai halálára -

Kél valami zsongás, álomszerű, távol,
Leng az üde légben hattyúfehér fátyol;
Hattyúfehér fátyol pirosló rózsái
Kezdenek indulni, elkezdenek szállni.

Nagy Magyarországnak amennyi virága:
Barnapiros fiú, szép szőke leányka,
Seregbe verődbe, bárányfelhő képen
Ahol száll, ahol száll fehéren a légben!

Vagy csak a szívök jön? Szívök sóhajtása?
Vagy csak a könnyűk hull? Gyöngyeső hullása?
Szívök száll, könyük hull – jaj, szomorú óra! -
Arany embert rejtő érces koporsóra.

Jönnek a kis szívek a drága királyhoz,
Gügyögő jajszóval mindegyik imádkoz.
Visszaimádkoznak,mesék fejedelme!
Hátha kihűlt szíved még egyszer fölverne?

Angyali táborban tiszta szívek szója
Imádság, siralom rózsáját csak szórja.
Fehér szép, piros, kék száz virág amint hull:
Oldódnak a szívek fekete nagy kíntúl.

Koronás királyok, fényes fejedelmek!
Jertek, álljatok meg e koporsó mellett,
S tanuljátok némán, magatokba szállva:
Legnagyobb király a kis szívek királya!

Hattyúfehér tábor siratoz a légben,
Hullanak a rózsák piros teljességben.
Májusi virágok csengője csilingel, -
Igy megy diadalra az ősz arany ember.

Rege kél, rege száll… tán hajnali álom
Szövi tündérszálát ragyogó sugáron:
Volt egyszer egy ember, kinek nagy szívébül
Millió nyert örök ifjúságot részül!

Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 7. szám, 1904. máj. 15.