Gulyás József (1881-1924): Művésztanyán*

 
Te nyugodalmas, csöndes otthon,
Álomfakasztó szép világ,
Hol minden zugból óriások
Szórják szét lelkük sugarát:
Körülfogja édes öledben
varázsos emlék lelkemet
S előttem áll régmúlt időkből
Egy porban játszó kis gyerek…

Arcán az élet hajnalpírja,
Szemében izzó tűz ragyog,
Pajtásai mindig nyomában…
Sohasem árva, elhagyott.
Ha jő az este, esdve kérik:
Mesélj nekünk, jer, szépeket;
S mesél, mesél sokat, sokáig
A porban játszó kis gyerek…

Bársonyos rétre heveredve,
Megindúl a szó ajakán
És folynak, folynak szakadatlan
Csodás mesék, mesék után.
Ha nézi a sötétlő erdőt,
Vagy fönn a csillagos eget,
Ezer regét tud mindenikről
A porban játszó kis gyerek…

- Az évek tűnnek, egyre tűnnek,
Miként a suttogó habok.
A bársonyrétet fölváltották
Sötét, kietlen házsorok.
Pajtásai is széjjel mentek,
Kit ahová a sors vetett.
S egyedül áll a nagy világon
A porban játszó kis gyerek…

Ifjúvá lett; oly féltve őrzé
A keble kincsét, Istenét
S az élet minden édes álmát
Hidegen, durván dúlta szét.
A pajtások helyére jöttek:
Irigy, hiú, rossz emberek…
És annyit sírt, annyit csalódott
A porban játszó kis gyerek…

Te nyugodalmas, csöndes otthon
Fogadj kebledre szívesen!
Ha benned nő fel éltem fája:
Tán nem csalódom sohasem!
Ezer tavasz virága nyílna
Andalgó, bús szívem felett,
- S bűbájosan mesélne most is
A porban játszó kis gyerek!...

(* Mutatvány az „Uj Bokréta” című kötetből.)
Forrás: Tanulók Lapja 11. évf. 5. szám, 1904. máj. 1.