Szép tavaszom’ mezején, mint isteni Gratia bolygék,
Sok dagadó kebel, ah, gyúla szerelmem után.
Egy vala csak, szívem kinek égett mennyei lánggal,
’S ajkam’ utólsó hív szózata nyögte nevét.
’S őt most Hades’ örök ligetén hű lángom’ ölébe
Lombjaim’ árnya között sírva sohajtom alá.
Forrás: Aurora 12. évf.
(1833.) / Újfolyam 2. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése