Nyúgodj csendes föld alatt,
Nyúgodj szép leány;
Bájid elhervadtanak
Élted hajnalán.
Boldog, még nem ismerél
Gyászt, gyötrelmi bút:
Lépteidnek nyiltan ált
A szép rózsaút.
Arany képzelet veté
Nyugpárnáidat,
Zöld remények hajnala
Kelté álmodat.
Mint regényes táj felett
Csendes éji hold,
Földi pályád tiszta fény
S égi álom volt.
Most halottan alszanak
Tündér vágyaid,
S rád enyészet lengett
Gyász fuvalmait.
Néma könnyet önt a lyány
Látva halmodat,
S reszkető kézzel szakaszt
Emlékszálakat,
S sóhajt: „Csendes föld alatt
Nyúgodj bájalak!
Szép tavaszvirág valál
S mint én hervatag!”
Forrás: Aurora 12. évf.
(1833.) / Újfolyam 2. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése