Csendes ifju járdal andalogva,
Andalogva szent berek homályán.
Száll föléje nyögdelő szelecske,
S bíbor ajkán végig elsuhanván,
Tiszta csöppet harmatoz-le hűsen.
Honnan, honnan, nyögdelő szelecske!
Nem derűl most hajnal rózsaszínben,
Esti fény sem bíboroz tetőket;
Lángfolyamban úszik a nap ott fenn,
De hevétől rekken a meleg táj,
S szárnyad,, íme, tiszta csöpp ezüstjét
Harmatozva lebben-el körűlem.
És felelt a nyögdelő szelecske:
„Mentem én keresni dél hevében
Rózsabokrot balzam-ernyejével,
És alatta leltem gyönge lyánykát,
Gyönge lyánykát ülve könnyel áztan:
Szánakozva röpdezék föléje,
S megfürödtem könnye tengerében.”
Szóla s ment a nyögdelő szelecske,
És az ifju szíve kezd dobogni
S bíbor ajkán a csöpp égni kezdett,
Égni kezdett bár leszállta hűsen.
Forrás: Aurora 12. évf.
(1833.) / Újfolyam 2. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése