Feketék a paripáik,
patkójuk is feketéllik.
Köpenyükön felcsillantva,
tinta s viasz foltja fénylik.
Nem sirnak, mert nincs könnyük,
koponyájuk szürke ólom,
kilakkozott lelkeikkel
vadásznak az országúton.
Púposak és éjféljárók,
parancsokat osztogatnak:
nyúlós, sötét gumicsöndet,
finompor riadalmat,
Mindenhova behatolnak
s a fejükben rejtve zárják
bizonytalan pisztolyoknak
ködös asztronómiáját.
Óh, te kicsiny cigányfalu!
Minden sarkon zászló villog.
Karóra szúrt tök a hold is,
meggy-befőtt a sok-sok csillag.
Óh, te kicsiny cigányfalu!
Nem felejt el, aki látott:
fahéj-színű suta tornyok,
szirupba főtt cigányátok.
Mikor leszállt már az éj is,
éji éjjel éjszakája,
kovácsüllőn felszikrázik
ezer csillag csillogása.
Egy sebesült öreg kanca
nem tágít a kapufától
s üvegkakas kukorékol
Jerez de la Fronterából.
Meztelenül fordul a szél
a sarkokon más utcába,
az ezüstös éji éjjel,
éji éjjel éjszakába.
Szűz Mária és Szent József
elvesztik a kasztanyettet,
keresgélik a cigányok,
s végül mégis rájalelnek.
Szűz Mária beöltözött
polgármester asszonyának,
ezüstpapír ruhájára
dísznyakéknek mandulát rak.
Szent József selyemkabátja
hányivetin libeg karján,
mögötte egy toreádor
s három hetyke perzsa szultán.
Gólya nyakát nyújtogatja
sárga félhold kandi képe,
lobogók és lampionok
ülnek ki a sok kéményre.
Tört tükrökben szépülnek már
a csípőtlen táncos lányok,
Jerez de la Fronterából
nedves árnyon fény szivárog.
Oh, cigányok falucskája!
Csupa zászló minden utca!
Fényed oltsd el – ne világits
a közelgő szuronyokra!
Oh, cigányok falucskája,
nem felejt el, aki látott –
Messzefutó tengerpartról
közeledik már az átok.
Kettesével rohanják le
a falut, hol ünnep árad,
Ki nem fogyó golyók zaja
futja át a tölténytárat.
Kettesével tépnek lyukat
az éj sötét szövetébe –
A csillagok sarkantyúja
fényes csikot vág az égre,
A félelem elszabadult,
egy ajtóból ezeregy lett,
csendőrök törnek be rajtuk,
mint fergeteg fut a hegynek
Befagyott ketyegés az
órákba, s az üvegekben
a konyak is csenddé dermedt,
nehogy ő is gyanút keltsen.
Kiáltások nyújtott röpte
ütődik a szélkakasnak,
kardél metszi szét a szellőt
s durva csizmák rátaposnak.
Vénasszonyok menekülnek
félhomályos utcán által
pénzből font nyakláncfűzérrel
s törzsük néhány jó lovával.
A meredek utcák alján
peregnek a baljós léptek –
nyitott ollók forgó éllel
testbe, húsba, vérbe tépnek:
A betlehem kapujában
a cigányok összebújva.
Szent Józsefnek teste vérzik,
s szüzet tesz a ravatalra.
Éleshangú, makacs puskák
dörrennek az éjt zavarva.
A Szent Szűz a gyerekeket
csillag-nyállal gyógyítgatja.
S a csendőrök itt is – ott is
fellobogó máglyát raknak,
hol az ifjú és meztelen
képzelet is holttá hamvad.
Camborióék Rózsája
nyögve dől a kapufához,
két szép mellét – jaj – levágják,
helyén fekete űr tátog.
Sötét hajfonatok űzik
a lányokat kint az éjben,
lőportól fekete rózsák
robbannak az éj szelében.
Hepehupás bádogtetők
földrerontott barázdája - …
Ringatja a hajnal testét
csupasz falak füstös válla.
Óh, cigányok falucskája!
a csendőrök messze járnak…
míg a lángok lassan lengnek.
Óh, cigányok falucskája!
Nem felejt el, aki látott!
S aki mégis elfeledne
leolvashat homlokomról:
játék holdfényből s homokból.
Ford.: Ambrus László
Forrás: Pest Megyei
Hírlap I. évf. 12. sz. 1957. május 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése