Emelka szép s kegyes leányka volt,
Szép és kegyes, mint a nap égi fénye;
Mint hárfahang szelíd s lágy érzeménye;
Jólelke tiszta s csendes, mint a hold.
S a lányka szíve szívemhez hajolt;
Ő lett valóm szerelme s éleménye,
Szűz karja közt örök kedv zöld reménye
Mellett sok ó rám édesen lefolyt.
Emelka! hol maradsz? – Jer, kedvesem,
Jer a ligetbe; már a nap leszállott.
Ím jöttöd lángoló szívvel lesem!
Jaj a liget kietlen puszta hely!
Ölében a szerelmi szó elállott –
Emelka nyugszik – nyugszik, nem jön-el!
Forrás: Aurora 12. évf.
(1833.) / Újfolyam 2. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése